Jobb, mint gondolnánk?

imgres.jpgAz előző bejegyzésemben említett téma azért kulcsfontosságú számomra, mert jelenlegi útkeresésem legjelentősebb dilemmáját érinti. Miután több szinten kiábrándultam az evangéliumi kereszténységből, sőt a protestantizmusból, elsősorban annak szétdaraboltsága és egységes, egybehangzó válaszadásra képtelen volta miatt, a kérdésem az, hogy lehetséges-e, hogy Isten eredeti szándéka valóban az volt, hogy az Egyházán keresztül tudassa velünk az igazságot, mely kijelentésnek legfontosabb része az írott Ige, de azzal nem ér véget, hanem az egyházi hagyományon keresztül folyamatosan és frissen bontakozik ki a korokban, illetve szükség esetén újraértelmezi magát? Magyarul és rövidebben: bízhatunk-e abban, hogy Isten világosan és tévedhetetlenül vezeti Egyházát, és rajta keresztül minket? Lehetséges-e, hogy a protestantizmus egy ettől való elszakadás volt, és a Sola Scriptura szépen hangzó, ám gyakorlatban nem működő és további szakadásokhoz vezető elve egy téves „visszatérés” az isteni kijelentéshez, amit már maga Isten is „túlhaladott” illetve pontosított, aktualizált az Egyház hagyománya által? Ahogy említettem, a protestantizmus általam vélt kudarca miatt hajlok rá, hogy így gondoljam. Ez azonban azt is jelenti számomra, hogy mindent vagy semmit alapon el kell fogadnom, hogy a Katolikus Egyház tanítása Isten tévedhetetlen kijelentése. Ugyanis ha nem az, akkor Isten képtelennek bizonyul világosan és érthetően vezetni világméretű Egyházát, amibe rendszerszinten be van építve a széthúzás, a polarizálódás, az egyet nem értés, a szakadások, konfliktusok, a képtelenség egy egységes üzenet képviselésére. És lássuk be, ez elég rossz fényt vet a Főnökre, aki nem igazán tudja menedzselni népét és átadni iránymutatását.

Tehát teológiai zűrzavaromban ott tartok, hogy vagy a Katolikus Egyháznak van MINDENBEN igaza és képviseli helyesen Isten vezetését és kijelentését, vagy SENKI, és Isten csak ledobott nekünk egy könyvet, amivel mindenki kezd, amit akar és tud. Ennek fényében talán nem kell ecsetelnem, hogy milyen frusztrált időket élek szellemileg. Szóval, az történik most, hogy igyekszem megismerni, hogy mit is tanít a Katolikus Egyház és mérlegelem, hogy ráhagyatkozhatom-e teljesen? Ha a végeredmény igen, akkor katolikus leszek, ha azonban BÁRMELY pontban arra jutok, hogy a Katolikus Egyház téved, akkor nem marad más, mint hogy továbbra is menjek a saját fejem után kapaszkodók után kapkodva.

Így hát visszakanyarodnék az előző bejegyzésemhez, ami jelenleg a legnagyobb (és jelenleg az egyetlen) problémám a Katolikus igazsággal kapcsolatban: a halálos bűnök szigora, már-már kegyetlensége. Fel lehet-e oldani ezt a problémát valahogyan? Vannak ötleteim.

Isten nagy, én kicsi vagyok

Egyrészt, nem vethetem el azt a gondolatot, hogy a korszellem által számomra észrevehetetlenül befolyásolt és átmosott gondolkodásom eltér Isten az embereknek adott, korokon átívelő és változhatatlan általános igazságán. Nem tudom pontosan, mi van a szívemben, milyen területeken hajlok el a tökéletes igazságtól. Tökéletlen vagyok, és még arra is tökéletesen képtelen, hogy tökéletlenségemet tökéletesen átlássam. Magyarán azok a dolgok, amik engem zavarnak bizonyos katolikus tanításokban, éppen lehet, hogy a tökéletestől való saját távolságomat és torzultságomat leplezik le. Valójában ezért hálásnak kellene lennem. Ha van tökéletes mérce, én pedig nem vagyok tökéletes, akkor kell, hogy ez valamilyen módon kiütközzön. Vagy olyan módon, hogy megszomorodva belátom, vagy pedig, ha egy általam nem ismert torzultságomra világít rá, bosszanthat, sőt fel is háboríthat. Ez azonban nem biztos, hogy az Igazság hibája.

Tökéletes Törvény egy tökéletlen világban

Ha jobban belegondolok, az általam említett három területet megvizsgálva (mesterséges fogamzásgátlás, önkielégítés, mise elmulasztása) be lehet látni, hogy az Egyház a tökéletességet képviseli, és tökéletestől való elhajlást bünteti (szerintem túl szigorúan, de erről később). Tény, hogy a házasság és szexualitás lényegi eleme, hogy új életet hoz(hat) létre. Egy tökéletes világban, ahol minden feltétel mindig adott, a szexualitás csodálatos gyümölcse és lehetősége egy új élet megteremtése. Az is tény, hogy az önkielégítés nem a szexualitás legtökéletesebb megélése, még ha sokszor és sokaknak az egyedüli lehetőség is. A misén való rendszeres részvétel is érthető fontosságú, ha figyelembe vesszük az Eukarisztia központi jelentőségét a katolikus misén: maga Krisztus van jelen benne valóságosan, Őt veheti magához, Vele szó szerint, fizikailag, sejtjei szintjén mindenki eggyé válhat (már ha elfogadjuk az átlényegülés tanát). Ha Isten számára valóban csak a tökéletes fogadható el, akkor érthető, hogy ezt kijelentése visszatükrözi.

Egy minden körülményében tökéletes világban, mely híján van minden nélkülözésnek, szenvedésnek, korlátnak és emberi gyarlóságnak, több értelme lenne sok katolikus tanításnak. De egy AIDS-sújtotta Afrikában van-e értelme az óvszerhasználat ellen beszélni? Egy magányos, társat saját hibáján kívül találni képtelen embert elítélhetünk-e, ha szexuális igényein könnyít oly módon, amivel az égvilágon senkinek sem árt? Egy hétköznapjain robotoló embert elítélhetünk-e azért, mert vasárnap inkább a családjával igyekszik minden időt eltölteni, mint templomba menni? Az általánosan tökéletes törvény, minden esetben alkalmazandó-e vagy Isten számításba vesz bizonyos speciális körülményeket? Illetve elvárható-e Istentől, hogy minden speciális esetre, minden részletre kiterjedő Törvényt alkosson és adjon (amit a világ könyvei sem tudnának befogadni) vagy eleve valamiféle szeretet-vezérelte flexibilitással kell kezelnünk általános  érvényű ám, nem minden részletre kiterjedő és eshetőséget számba vevő Törvényét?

Általános útmutatás az emberiségnek

Isten nagyban gondolkodik, egy egész emberiséget igyekszik útba igazítani, de legalábbis több százmillió követőjét. Az általa megfogalmazott törvények úgy vannak meghatározva, hogy azokkal ezt a célt elérje. Ő pontosan tudja, hogy bizonyos törvényeinek milyen szigorúnak kell lennie ahhoz, hogy az általa kívánt hatást elérjék nagy tömegekben. Egyszerű hasonlat: ma Magyarországon lakott területen belül 50-el lehet menni. Néhány falu, amin gyakran áthaladok, megelégelte, hogy senki nem tartja be ezt a szabályt, így 30-as táblákat raktak ki. Ezzel próbálták elérni, hogy legalább ennek hatására nagyjából 50-es sebességre lelassítsanak az emberek. A szabály tehát szigorúbb, mint az elérni kívánt eredmény, de csak túlzó szigorával éri el hatását. Valami ilyesmit tudok elképzelni Isten törvényeivel kapcsolatban is. Isten jobban tudja, mint mi, hogy bizonyos „lazítások” bizonyos törvények szigorán milyen nem kívánt eredményt hoznának több százmillió ember életében. Lehet, hogy ezért a látszólagos vasszigor bizonyos területeken?

Élőben jobb, mint papíron

Végső gondolatom ezzel a témával kapcsolatban, amire bár látok igei precedenst, mégsem tartom veszélytelen gondolatnak, és ami – ahogy említettem – lehet, hogy kívülről súrolja az ortodoxia határait, az, hogy Isten jobb, könyörületesebb, kegyelmesebb, mint törvényei. Kegyelmesebb az ítéletkor, mint a törvényadáskor. Ahhoz, hogy valamilyen módon kordában tartsa övéit, szigorú törvényeket alkot, ám a számonkéréskor meglepően kegyelmes. Néhány igei példát szeretnék hozni, ami sejtetheti ezt.

  • Jézus, úgy általában. Sokkal szeretet-teljesebb és könyörületesebb volt, mint a törvényt szigorúan követő farizeusok és főpapok. Botrányosan engedékeny volt. Olyan bűnöket bocsátott meg ítélkezés nélkül, amelyek megkövezést követeltek a Törvény alapján (aka halálos bűnök). Pedig Ő volt a megtestesült Ige, a Törvény végcélja, tökéletes betöltője, Isten maga!;
  • A szőlőmunkások példázata (Mt 20:1-16). Isten „igazságtalanul” ugyanazt a bért adja azoknak, akik csak egy órát dolgoztak, mint azoknak, akik egész nap;
  • Anániás és Safira esete. Tudom, furcsa, hogy az Újszövetség legdurvább eseményét hozom Isten kegyelmességének szemléltetésére, azonban nem arra akarok rávilágítani, mi történt velük, hanem, hogy azóta mi nem történt. Ők ketten azért haltak meg, mert képmutatók voltak (többnek mutatták magukat, mint amik valójában voltak) és Isten példát statuált velük, jelezve, hogy miféle büntetést érdemel a képmutatás. Azóta azonban nem nagyon hallottunk arról, hogy Isten halállal sújtott volna le a képmutatókra, pedig lehetőség és igény volna rá. Igaz, sokan nem maradnának életben az Egyházban;
  • Róma 9-11: Isten a zsidó nép időleges elvetésével demonstrálja, hogy Ő azt tesz, amit akar, senki nem kérheti számon. Ha úgy találja jónak, arra is alkothat magának edényeket, hogy gyalázatot viseljenek és elvettessenek, a gondolatmenet végén mégis azt írja: „Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin könyörüljön.” (Rm 11:32) Megtehetné, hogy elveti végleg a zsidó népet, illetve bárkit, akit csak akar, de végül mégis a könyörületét mutatja meg.

Lehetne még számos példát hozni, de ezek is mutatják, hogy sejtésem szerint Isten sokszor könyörületesebb, mint a törvényei. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk, és nem kell komolyan vennünk törvényei szigorát, hiszen nyitva marad annak a lehetősége, hogy teljes joggal és szigorúan számon kérje azokat. Szerintem ez direkt így van kitalálva: Isten Törvényei szigorúak, hogy kordában tartsanak minket (?), de mégis gyakran azt látjuk, főleg Fiában, a testté lett, legtökéletesebb isteni kijelentésben, hogy Ő sokkal jobb, mint várnánk.

Visszakanyarodva tehát a halálos bűnök katolikus tanításához: lehetséges, hogy Istent hűségesen képviseli a Katolikus Egyház ezekben a témákban a fenti szempontok figyelembe vételével? Lehet, hogy Isten jobb és kegyelmesebb, mint ami a halálos bűnök szigorából sejthető, ám bizonyos szempontok miatt szükségét érzi, hogy mégis ilyen szigorú és „vaskalapos” legyen?

Nem tudom, de remélem, és például Ferenc pápa sok nyilatkozatából is valami ilyesmit vélek kiolvasni.

Reklámok

Szeretettel a Pride-ra!

Aki régóta követi blogomat, tudja, hogy szívügyem a homoszexualitás kérdése, és többször kifejtettem már véleményemet ezzel a sürgetően fontos kérdéssel kapcsolatban. Véleményem az évek során folyamatosan formálódott, és jelenlegi álláspontomat legjobban talán a Híd az óceánon írásomban foglaltam össze. A kereszténységen belül is rengeteg pozitív változás történt az évek során, főleg Amerikában és leginkább a tradicionálisabb, mainstream felekezetekben, de egyre több evangéliumi közösség is változtat addigi szigorúan elítélő vagy csak közömbös álláspontján. Tapasztalatom szerint minden jóérzésű érett, krisztusi keresztény megborzad bizonyos önmagukat kereszténynek nevező körök gyűlölettel teli megmozdulásán, amikor táblákkal és transzparensekkel hirdetik mindenféle lehetséges fórumon, hogy Isten gyűlöli a melegeket. A világ számos pontján, így Magyarországon is, a Pride felvonulások rendszeres kísérőjelensége, hogy ezek a csoportok közvetítik az általuk képviselt gondolkodásmód torz üzenetét, miszerint Isten gyűlöli a homoszexuálisokat és örömmel fogja őket a pokolba küldeni. Nem csoda hát, hogy a meleg közösség a kereszténységből sokszor nem lát semmi mást, mint ezt, a szeretet vallásából szeretetlenség árad, a jó hírből így lesz nagyon-nagyon rossz hír. Az a keresztény, aki nem ért egyet ezzel a fajta gondolkodásmóddal, igyekszik magát tisztázni a tőle telhető minden eszközzel, hogy ellensúlyozza és hatástalanítsa a gyűlölet képviselőit, és mindenki számára világossá tegye: a kereszténység nem ez!

Mindig nagy örömmel olvasom, amikor keresztények csoportjai szervezetten kifejezik, hogy nem értenek egyet a gyűlölködő csoportokkal, és hitük szerint Isten nem a gyűlölködés, hanem a szeretet Istene. Ez történt például nemrég Portlandben, ahol a Gay Christian Network rendezvénye ellen tüntető hírhedt Westboro Baptist Church gyűlölködő demonstrációját némította el a portland-i keresztények összefogása és közös megmozdulása, ami Isten szeretetét közvetítette a meleg közösség felé.

Még nagyobb örömmel szereztem tudomást arról, hogy Magyarországon valami nagyon hasonló dolog szerveződik: keresztények összefognak, hogy az idei Pride felvonuláson Isten szeretetét képviseljék a LMBT közösség felé. Úgy gondolom, hogy mindenkinek érdemes elgondolkoznia, hogy ehhez a kezdeményezéshez csatlakozzon, aki szeretné ellensúlyozni a gyűlölet hangját, szeretné Isten szeretetének az üzenetét képviselni, és szeretne valóban szolgálni és párbeszédet kezdeményezni az LMBT közösséggel. Én szeretnék ott lenni! (Részletek a csatlakozás lehetőségéről a youtube videó alatt.)

Jelentkezés: http://goo.gl/forms/AjxDgZvJ46
Info: jesuslovesgayshungary@gmail.com

Coming Out Könyv

1779931_461378613988079_2001297412_nAhogy írtam korábban Gushee könyve alapján, akármilyen véleményen is vagyunk a homoszexualitás megítélésében, mindenképpen érdemes megismerni a másik oldal véleményét is, sőt amennyiben lehetőségünk van rá, megismerkedni meleg keresztényekkel és meghallgatni történetüket. Abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy Magyarországon egy evangéliumi keresztény háttérből jövő meleg fiatal történetét ismerhetjük meg, aki könyvet írt életéről, harcairól Coming Out Könyv címmel. Sőt, nemcsak egy átlagos keresztény története ez, hanem egy teológiát végzett, volt ifjúsági pásztoré. Kincses Marcell könyve túlzás nélkül egyedülálló abból a szempontból, hogy még angol nyelven sem nagyon áll rendelkezésünkre sok hasonló könyv, nemhogy magyarul. Mindenképpen javaslom elolvasásra minden nyitott, a kérdéskörrel valóban és kiegyensúlyozottan foglalkozni kívánó testvéremnek.

A nem túl hosszú és stílusában könnyen olvasható könyvben Marcell mesél életéről, hitéről, az ijesztő felismerésről, hogy a saját neméhez vonzódik, és a hite és szexuális orientációja közötti feszültségről, ami hosszú évekre meghatározó küzdelmévé vált életének. Keresztény családban felnőve érthető ijedtséggel vette észre magán már fiatal kamaszként, hogy ő bizony saját neméhez vonzódik, amit igyekezett minden tőle telhető módon megváltoztatni: bűnvallással, imával, lelki gondozó segítségét kérve, szabadító szolgálattal, stb. Hosszantartó és valódi változást azonban semmi nem eredményezett életében, így állapotával végül szembenézett és elfogadta, hogy ez nagy valószínűséggel már így is marad. Tudta, hogy ez keresztülhúzza addigi jövőképét és céljait, hiszen a teológiát elvégezve lelkipásztorként képzelte el élete hátralévő részét. Mikor azonban gyülekezete vezetőinek beszámolt arról, hogy nem sikerült homoszexuális orientációját felszámolnia (harcairól egyébként kezdettől fogva tudtak a vezetők) és ezzel meg is békélt, le kellett mondania ifjúsági pásztori szolgálatáról. A könyvben egyébként nagy megértéssel és mindenféle negatív érzés nélkül beszél volt gyülekezetéről, ami jelzi, hogy nem haragszik rájuk, és tisztában van a helyzet bonyolultságával.

A könyv egyik érdekessége, ami erősségét, ám egyben gyengeségét is képezi, hogy érzésem szerint egyszerre két hallgatóságot próbál megszólítani, olykor ugyanazon fejezeten belül is: egyszerre szól a melegektől viszolygó evangéliumi keresztény testvéreihez és a keresztényektől viszolygó meleg sorstársaihoz. Az egyik fejezetben például közérthetően és világosan leírja az evangélium lényegét, ám nem tudom, hogy ezzel meleg olvasói számára akarja a kereszténységet szimpatikussá tenni jó evangélista módjára, vagy keresztény olvasóit igyekszik meggyőzni – szerintem szükségtelenül –, hogy ő valóban keresztény? Ez a fajta kettősség azonban magában hordozza annak a veszélyét, hogy mindkét tábort el is ijeszti magától, főleg, amikor két egymást követő fejezetben hitéről tesz bizonyságot, majd első meleg szexuális élményét taglalja. A kontraszt annyira éles, hogy magában hordozza azt a veszélyt, hogy egyik vagy másik fejezetnél ki-ki letegye a könyvet. Magam is kicsit félve olvastam az szexuális élményről szóló fejezetet folyamatosan reménykedve, hogy ugye itt már abbahagyja? (Egyébként abba.) Másrészről viszont mégis úgy gondolom, hogy a dolog így őszinte, így néz ki egy valódi coming out: feltárulkozik keresztényként és melegként egyaránt. Emiatt tehát mindenképpen le a kalappal Marcell előtt, mert bevállalta annak a kockázatát, hogy mind meleg, mind keresztény ismerőseit elidegenítse magától, vagy épp ellenkezőleg: elfogadtassa magát velük őszinte feltárulkozásával.

Véleményem szerint a könyv nem fog megrendíteni senkit meggyőződésében a homoszexualitás kérdését illetően, és biztosan mindenki talál benne kapaszkodót, amivel saját kialakult véleményét alátámaszthatja, hogy „Lám, hát emiatt van!”. Azt is sejtem, hogy a keresztények nagy része Marcell önelfogadását és állapotával való megbékélését a bűnnel való lepaktálásként és az önmegtagadás feladásaként értelmezi majd. Nem ez a könyv fogja őket az ellenkezőjéről meggyőzni, ám segíteni fog abban, hogy a homoszexualitásra ne valami idegen és tőlünk, keresztényektől távoli dologra tekintsünk, hanem valami olyasmire, amivel sok szeretetreméltó, imádkozó, Bibliát olvasó testvérünk nap, mint nap megküzd, és a maga módján igyekszik feldolgozni.

Mindenképpen ajánlom tehát a könyv elolvasását, főleg mielőtt sommás, ám sokszor alulinformált ítéletet mondunk mások felett.

“Én most kérlelem a keresztény Olvasót, hogy bújjon e könyv néhány gondolatának erejéig az én cipőmbe, és jöjjön velem egy mérföldet. Próbálja megérezni, hogy miről beszélek.” (Kincses Marcell: Coming Out Könyv)

Végső vízválasztó

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Előző bejegyzésem azoknak a keresztény testvéreimnek szólt, akik elfogadják, hogy léteznek homoszexuális orientációval született keresztény testvéreik, és krisztusi módon szeretnének hozzájuk fordulni, velük törődni és feléjük szolgálni. Úgy gondolom, hogy aki addig eljut hozzáállásában, amire a Gushee által felsorolt hét pont kéri, már nagyon messze eljutott abban, ahogy minden kereszténynek a kérdéshez hozzá kellene állnia. Ezért előző bejegyzésemet tekintem a legfontosabbnak a sorozatban.

Gushee azonban tovább megy ennél is, és könyvében megvizsgálja azokat a bibliai szakaszokat, amelyeket legtöbben idéznek a homoszexualitás kérdésében. Igyekszik alternatív magyarázatokkal szolgálni vagy legalábbis rávilágítani a szakaszok értelmezési kihívásaira, feltárva, hogy nem annyira fekete-fehér az adott szakaszok jelentése, mint ahogy első olvasásra tűnik. Nyilván a Bibliát komolyan vevő és követni igyekvő hívők számára ezeknek a szakaszoknak az értelmezése a legfontosabb kérdés, így bizonyára egy ilyen könyvvel kapcsolatban is erre a legkíváncsibbak, mint ahogy jelen sorozatom olvasása közben is sokan erre várnak leginkább: nyerjen bizonyítást a Bibliából, hogy a homoszexualitással nincsen probléma, adjon valaki egy olyan nyomós érvet és bibliaértelmezési rendszert, amely a homoszexualitás és a Biblia tanítása közötti feszültséget feloldja. Nos, aki erre várt, annak csalódást kell okoznom, bár aki mélyebben foglalkozott már ezzel a kérdéssel, annak ez nem lesz meglepő. Mint ahogy minden homoszexualitással foglalkozó keresztény könyv vagy értekezés leggyengébb és legkevésbé meggyőzőbb pontja a kérdésben a gyakran emlegetett igeszakaszok magyarázata, úgy ebben a könyvben is ez a leggyengébb pont. Nem azért, mert nem kínál megfontolandó, értelmes és érdekes érveket, szempontokat, hanem mert ezek az érvek önmagukban nem fognak senkit meggyőzni, akik pusztán az adott bibliaszakaszok vizsgálatát tekintik perdöntőnek a kérdésben. Gushee érveit csak azok fogják megfontolandónak tartani, akik eleve problémásnak tartják a Biblia látszólagosan egyértelmű tanítását a kérdésben. Számukra jelenthetnek az érvek és az igeszakaszok tradicionális értelmezésével kapcsolatban megfogalmazott kételyek értelmi muníciót, ám nem ez fogja őket meggyőzni a kérdésben, mert ezek mindig csak pehelysúlyú bibliaferdítésnek és belemagyarázásnak fognak tűnni a Biblia látszólagosan egyértelmű kijelentéseihez képest. Ugyanebből az okból azok a hívők, akik eleve nem szimpatizálnak a meleg-jogokkal, nem fognak megrendülni hitükben Gushee érveit olvasva.

Ebből kifolyólag – és helyszűke miatt – nem is kívánom Gushee érveit és bibliamagyarázatát felvázolni. Aki szeretne megismerkedni ezekkel az érvekkel, az megteheti, ha megnézi Matthew Vines mára igen elterjedt és színvonalas videóját, ha van bő egy órája, melynek magyar fordítása is elérhető. Mindenképpen javaslom ennek a videónak a megnézését, már csak azért is, hogy eloszlasson néhány melegekkel kapcsolatos sztereotípiát és megmutassa küzdelmeik valódiságát. Értelmes, érző, szeretetre és elfogadásra méltó emberek ők, és úgy gondolom, egy ilyen videó többet tesz a melegek elfogadásáért, mint akárhány megosztó méltóság menet, bár azok létjogosultságát is megértem. Szóval, akit érdekelnek az érvek és alternatív bibliamagyarázatok, azok megismerkedhetnek velük.

Ahogy már korábban írtam, nem ezek mentén fog eldőlni ez a kérdés. Persze, aki a tradicionálistól eltérő meggyőződésre jut a kérdésben, annak fontos lesz, hogy akár így is lehet értelmezni az adott szakaszokat, és azok nem az elkötelezett, monogám, életre-szóló és homoszexuális orientációból fakadó kapcsolatot ítélik el, de nem ez fogja őket átbillenteni a meleg-jogokat támogatók táborába, hanem valami más. Ez a valami pedig az ismeretlentől való félelem megszűnése megismerés által. Ahogy egyre több meleg ember és köztük egyre több keresztény bújik elő, úgy fogja a társadalom és a kereszténység meglátni, hogy ők nem félelmetes, fertőző, elferdült, perverz alakok, akik alig várják, hogy ágyba bújhassanak gyermekeinkkel, hanem közülünk való, normális és átlagos emberek, akik történetesen nemi orientációjukban különböznek tőlünk. Nem akarják ők megváltoztatni a világot és mindenkit a saját oldalukra állítani, csupán azt kérik, hogy adjunk helyet nekik is, egyenlő méretűt. Az Egyház pedig azzal fog egyre inkább szembesülni, hogy meleg testvéreik minden egyébben nagyon is hasonlítanak rájuk: vannak köztük konzervatívak, progresszívak, kreacionisták és evolúciót hívők, nyelveken szólók vagy visszafogottabbak, stb. Egy dolog azonban közös bennük és bennünk: Isten munkát végez bennük és rajtuk keresztül, és nagyon úgy tűnik, Isten ezen munkája független nemi orientációjuktól. Kicsit úgy tűnik, mintha Istent ez a dolog sokkal kevésbé foglalkoztatná, mint minket, akik úgy ragaszkodunk jól megszokott rendszereinkhez és skatulyáinkhoz, mintha identitásunk és biztonságuk tőlük függene, inkább, mint Istentől.

Krisztusi hozzáállás

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_David P. Gushee könyve apropóján indított sorozatom eddigi bejegyzéseiben addig jutottunk, hogy elfogadjuk (vagy sem), hogy vannak homoszexuális orientációval született emberek (első útelágazódás), akik közül vannak keresztények (újabb elágazódás), kik gyülekezeteinkben ülnek. Több évtizednyi szekuláris és keresztény tapasztalat emellett azt tűnik alátámasztani, hogy a szexuális orientáció nem megváltoztatható az esetek elsöprő többségében (újabb útelágazódás). A homoszexuális orientációjú emberekhez fűződő viszonyunk sokféle lehet, ám a teljes elutasításuk nem összeegyeztethető Krisztus tanításával és az Egyház jó hírt és gyógyulást, helyreállást közvetítő missziójával. Az a minimum, hogy meleg testvéreinket gyülekezetünkbe be- és elfogadjuk, és az igazi és végső nagy vízválasztó az, hogy engedjük-e, hogy szexualitásukat egy életre-szóló, elkötelezett, monogám kapcsolatban megéljék, vagy az egyetlen Isten követésével összeegyeztethető utat számukra a cölibátusban szabjuk meg. Azt hiszem, hogy a legnagyobb dilemma ma ez, itt tart jelenleg a vita, én is e két vélemény között találom magamat, hol egyik, hol másik irányba billen bennem szívem mérlegnyelve. Érdekes adalék talán, hogy maguk az LMBT keresztények is erősen megosztottak a kérdésben, és külön kifejezésük van az egyik és a másik véleményoldalon álló testvéreikre: Side A (házasságpártiak) és Side B (cölibátus-pártiak). (Erről és egyéb keresztény LMBT témáról olvashat minden kedves érdeklődő a Gay Christian Network rendkívül színvonalas és informatív weboldalán.)

Gushee is tisztában van azzal, hogy ez nem egy egyszerű kérdés, hanem egy hosszas gondolkodást igénylő határvonal, és nagyon tisztelettudóan szólítja meg azokat a keresztény testvéreit, akik ezt a lépést már (vagy még) nem tudják tiszta lelkiismerettel meglépni. Őket néhány gyakorlati dologra hívja:

  1. Olvassák el LMBT emberek történeteit, illetve elismert kortárs pszichológiai értekezéseket, hogy jobban informáltak legyenek! (Erre már magyarul is van lehetőség, pl. a Coming out könyv weboldalán, ami egy magyar meleg keresztény története. Épp olvasom.)
  2. Tudatosítsák magukban, hogy bármely teremben, ahol 20 vagy több ember van jelen valószínűleg legalább egy LMBT orientációjú! Adják ehhez hozzá annak az embernek a barátait és családtagjait, akik szeretik őket, így bármely pillanatban, amikor megnyilatkoznak „azokról a melegekről” vagy a „buzikról”, akkor jó eséllyel érintett emberek is jelen vannak! Tisztelettudóan és ne megvetéssel beszéljenek róluk, mert az csak még jobban elidegeníti őket (és nem mellesleg nem méltó magatartás egy hívőhöz)!
  3. Fogadják meg magukban, hogy nem engednek meg semmilyen becsmérlését, cikizését, kifigurázását LMBT embereknek a jelenlétükben! Ahogy nem elfogadható a niggerezés, zsidózás, stb. úgy nem megengedhető a buzizás, köcsögözés, stb. (Bár a magyar valóság is itt tartana…!). Ha valaki ilyen hangnemben szólal meg, azt kérjék meg, hogy fejezze be, még ha a szószék mögül nyilvánul is meg így!
  4. Segítsenek szülőknek jól reagálni, ha kiderül, hogy gyermekük meleg! Tegyék gyülekezeteiket olyan közeggé, ahol a szülők tudják, hogy soha nem az elutasítás és kiközösítés a megfelelő reakció egy ilyen helyzetben!
  5. Próbáljanak megismerkedni meleg keresztényekkel, ha erre van lehetőségük!
  6. Váljanak szószólóivá annak, hogy gyülekezeteik elfogadóvá váljanak a melegek iránt, amennyire csak lehetséges a gyülekezet teológiai keretein belül! Kérjék, hogy vezetőik legyenek világosak ebben a kérdésben, ne pedig tereljenek, ha a kérdése felmerül!
  7. Még ha ellenzik is a melegházasságot, igyekezzenek támogatni minden olyan polgári kezdeményezést, amely arra törekszik, hogy megakadályozza a melegek cikizését, kigúnyolását, megbélyegzését, bántalmazását, hátrányos megkülönböztetését!

Úgy általában, azt kéri Gushee mindenkitől, hogy szeretettel és szolgálatkészséggel legyenek LMBT testvéreik és embertársaik irányába, igyekezzenek megismerni és támogatni őket, ameddig csak lelkiismeretük engedi. Ebben teljesen egyetértek Gushee-val, és úgy gondolom, itt Magyarországon (is) van hova fejlődnünk ebben.

Helyzetkezelések

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Ahogy az előző bejegyzésemben írtam, David P. Gushee könyve alapján az első nagy kérdés, amiben döntenünk kell a homoszexualitás témáját vizsgálva, hogy elfogadjuk-e, hogy vannak olyan emberek, akik biológiailag determinálva a saját nemükhöz vonzódnak érzelmileg és szexuálisan? A tudomány ebben a kérdésben nagyjából konszenzusra jutott, ám az egyház sokáig kétségbe vonta ezt, és a homoszexualitásra valamiféle torzulásként tekintett, amit valamilyen gyermek- vagy tinédzserkori trauma, abúzus, nevelési hiba vagy pusztán a parttalan szabadosság és élvhajhászat idéz elő. Az utóbbi években azonban jelentős változás történt az egyházban ezzel kapcsolatban, és egyre inkább elfogadottá válik a nézet (persze nem kizárva az egyéb okokat), hogy igenis vannak olyan emberek, akik egyszerűen így születnek. Ahogy előző bejegyzésem végén említettem, ezek közül az emberek közül – már csak a nagy számok törvénye alapján is – sokan ott vannak közösségeinkben, így egyáltalán nem mindegy, hogyan vélekedünk ebben a kérdésben, milyen hangnemben és tartalommal beszélünk róla, illetve miként kezeljük a helyzetet a tettek síkján.

Gushee hat pontban foglalja össze könyvében a lehetséges módokat, ahogy gyülekezetek megközelít(het)ik a kérdést, ezeket szeretném röviden ismertetni:

  1. „Ne tegyél fel kérdést!”: bizonyos gyülekezetek egyszerűen nem foglalkoznak az ilyen etikai kérdésekkel és nem vizsgálják, nem szólnak bele tagjaik erkölcsi életébe. Kérdéses, hogy ezekben a közösségekben milyen módon működik a gyülekezeti fegyelmezés, illetve van-e rá egyáltalán igény (és helyénvaló-e ez)?
  2. „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?”: vannak közösségek, akik a gyülekezetre, mint valamiféle hadikórházra tekintenek, ahol mindenki beteg a maga módján, és arra bátorítják híveiket, hogy ne egymás életének erkölcsi megítélői legyenek, hanem csak a sajátuké (Rm 14:4);
  3. „Párbeszéd a tisztánlátásért”: vannak közösségek, melyek azt mondják, hogy ez az erkölcsi kérdés jelenleg bizonytalan terület, és hogy elkerüljék közösségük szétszakadását, a “párbeszéd periódusát” hirdetik meg, és bátorítják a tagokat, hogy hallgassák meg egymást, illetve beszélgessenek LMBT ismerőseikkel, hogy jobban megismerjék őket és történetüket. Vannak, akik egy lépéssel tovább mennek és a témát „vitatható ügynek” nyilvánítják, és tagjaikat békés együttélésre hívják, a kérdésben eltérő meggyőződésük ellenére;
  4. „Pásztori igazodás”: vannak gyülekezetek, akik bár vallják, hogy Isten eredeti és tökéletes terve az emberi szexualitásra vonatkozóan a házasságban megélt, heteroszexuális, életre-szóló, monogám kapcsolat, ám elismerik, hogy mindannyian valamilyen módon híján vagyunk Isten tökéletes elképzelésének az élet valamely területén, így a gyülekezetek és vezetőik folyamatosan igazodnak a bukott világ realitásaihoz. Ez történt egyébként például a válás kérdésében, mellyel kapcsolatban Isten igéje elég világosan fogalmaz, amihez sokáig ragaszkodott is az Egyház, mégis ma már nem ritka a gyülekezetben elvált és (akár többedszerre is) újraházasodott tagokat, párokat látni. Illetve hasonlót látunk a házasság előtti együttélés térnyerésében is. Ahogy a pásztori szolgálat ezek felé a párok felé igazodik az adott pillanatnyi helyzetükhöz, úgy ez a fajta igazodás kiterjedhet meleg párok felé is, hogy ott találkozzanak velük, ahol éppen vannak, és abban a helyzetükben segítsék őket Isten (leg)jobbja felé;
  5. „Kizáró magatartás”: nem lehet tagja a gyülekezetnek egy magát homoszexuálisnak valló személy, még ha cölibátusban él sem (5a), vagy csak akkor, ha cölibátusi fogadalmat tesz, azaz nem éli meg homoszexualitását a gyakorlatban (5b);
  6. „Normatív újragondolás”: néhány gyülekezet, megvizsgálva a bibliai tanításokat, a tradíciót és a jelenkori valóságot, arra a következtetésre jut, hogy az Egyháznak újra kell gondolnia a „csak heteroszexuális” etikai véleményét.

Úgy gondolom, hogy Gushee felsorolásában egyrészt lehet átfedés a különböző pontok között, másrészt egy-kettő inkább struccpolitikára emlékeztet, mint bármiféle valós és fenntartható megoldásra (még ha vannak is bennük megfontolandó szempontok). Gushee szerint is az 1-4 opciók problémásak, mert nyitva hagynak számos kérdést, ami előbb-utóbb a felszínre tör. A valódi átgondolt opciókat az 5-ös (5a, 5b) és 6-os pontok jelentik. Az 5a pont (teljes elutasítás) Gushee meglátása szerint nem kompatibilis Jézus tanításával és inkább tükrözi Jézus ellenségeinek hozzáállását, mint az Övét. (Ebben egyébként sokan a tradicionális nézet vallói közül is egyetértenek vele. Én is.) Az 5b és a 6-os pont között van a legélesebb vízválasztó, és egyben ez jelenti a végső nagy útelágazást ebben a kérdésben.

Nyilván vannak, akik az 5b pontig hajlandóak csak elmenni ezen az úton, amit Gushee meg is ért, ám néhány gyakorlati kéréssel fordul hozzájuk, amiket a következő bejegyzésben fogok ismertetni.

(Folytatás)

Útelágazódások

fork-32601_640Az előző bejegyzésem folytatásaként először szeretném ismertetni a Gushee könyvében felvázolt első fő útelágazódást, mellyel szembe találja magát minden hívő, aki komolyan végig akarja gondolni, hogy mit is kezdjen a homoszexualitás kérdéskörével. Ahogy írtam, ezzel mindenkinek előbb-utóbb foglalkoznia kell, így remélem, használható támpontokat nyújtanak Gushee gondolatai.

Szexuális orientáció

A tradicionális és évezredeken át tartott egyházi szexuáletikai tanítás heteroszexuális, miszerint két élesen elválasztható nem létezik, és szexuális kapcsolat csakis e két ellenkező nem között engedhető meg. Az elmúlt évtizedek tudományos felfedezései, illetve egyének saját tapasztalatai és beszámolói szerint azonban, az emberi társadalmakban léteznek olyan nők és férfiak, akik érzelmileg és szexuálisan állandósultan csak a saját nemükhöz vonzódnak, vagy mindkét nemhez, illetve nemi identitásukkal kapcsolatba bizonytalanok. Ezek az emberek a legfrissebb kutatások szerint a népesség 3,4-5%-át teszik ki (amerikai adat). Lehet vitatkozni az arányokon, arról azonban már széles körben elterjedt tudományos egyetértés van, hogy a szexuális orientáció létezik, és döntő mértékben biológiai okokra vezethető vissza. Ahogy az emberek többsége jobbkezesként születik, ám vannak balkezesek is, úgy vannak emberek, akiknek szexuális orientációja különbözik a többségétől, és a saját nemükhöz vonzódnak érzelmileg és szexuálisan.

Ráadásul ez a szexuális orientáció hosszútávon és valóságosan nem megváltoztatható. Sokáig a keresztények első reakciója az volt a “torzult” szexuális orientációval rendelkező emberek “helyreállítására”, hogy különböző terápiákkal, módszerekkel (imával, megtéréssel, lelki gyakorlatokkal, stb.) igyekeztek nemi identitásukban megerősíteni őket és ily módon megváltoztatni szexuális orientációjukat. Ennek zászlóvivője volt az Exodus International nevű szervezet, ami 1976. óta igyekezett ebben segédkezni, ám 2013-ban bezárta kapuit nem kis visszhangot kiváltva, ugyanis akkori elnöke egy nyílt levélben kért bocsánatot azoktól a melegektől, akik felé szolgáltak, és hamis reményként szexuális orientációjuk megváltozását ígérték nekik. Egy évvel korábban azt kellett elismernie, hogy az esetek 99,9%-ban nem sikerült a szexuális orientáció megváltoztatása. Az ez irányú szekuláris klinikai próbálkozások is eredménytelennek bizonyultak, sőt mára már egyenesen pszichológiailag károsnak ítélnek minden olyan terápiát és törekvést, amely az egyén szexuális orientációjának megváltoztatását tűzte ki célul, olyannyira, hogy egyes amerikai államokban ennek törvényszintű tiltását fontolgatják.

Az első útelágazás tehát itt áll előttünk: hajlandóak vagyunk-e elfogadni sokak beszámolóját, a pszichológiai kutatási eredményeket és klinikai konklúziókat, miszerint vannak emberek, akik születésüktől fogva, önhibájukon kívül és megváltoztathatatlanul a saját nemükhöz vonzódnak, és hajlandóak vagyunk-e gondolkodásmódunkat és szolgálatunkat ehhez a fejleményhez idomítani?

Köztünk vannak

A másik, az előzőhöz szorosan kapcsolódó kérdés, hogy felfogjuk-e, hogy ezek közül az emberek közül sokan ott ülnek templomainkban, gyülekezeteinkben, tele belső vívódással, önvádlással és öngyűlölettel, illetve vannak köztük, akik bár gyülekezeteinktől már távol tartják magukat a sok fájdalom miatt, amit retorikánkkal és hozzáállásunkkal okoztunk nekik, de szívükben valódi hit és szeretet él Isten felé, és egy mély vágy, hogy hitüket közösségben is megélhessék? Otthonra találhatnak-e ezek a testvéreink közösségeinkben, vagy folyamatos támadás, félreértés és megbélyegzés céltáblái? Alkalmasak és hajlandóak vagyunk-e Krisztus elfogadó és gyógyító szeretét közvetíteni ezen testvéreink felé, vagy a világban tapasztaltnál is bántóbb és mérgezőbb gyűlölet forrásai vagyunk számukra? Fontos kérdések ezek, és a következő bejegyzésben igyekszem bemutatni Gushee gondolatait, hogy milyen módon próbálnak megbirkózni gyülekezetek azzal a helyzettel, mikor közösségükbe betoppan egy meleg, Istent kereső ember, vagy gyülekezetük egy tagjáról derül ki, hogy homoszexuális.

(Folytatás)