Római felfedezések

Resava_cave.jpgElnézést, hogy mostanában ritkábban jelentkezem, de sokkal fontosabb dolgok kötik le kevés szabadidőmet, mint a blogírás. Azonban lélekben óriási utat tettem meg, még ha minden állomásáról nem is számoltam be a blogban.

Haladok a katekizmusban, kiolvastam két könyvet a témában (G.K. Chesterton Orthodoxy-ján kívül), illetve egy harmadiknak is nekiálltam. Őszintén szólva, amikor elindultam erre a felfedezésre, az volt az érzésem, hogy egy sötét, dohos barlangba kell lemásznom, tele sötét árnyakkal és kellemetlen meglepetésekkel, ám nem sejtettem, hogy – megdöbbenésemre – a barlangon túl Nárniára találok. Szeretnék beszámolni néhány eddigi felfedezésemről.

A Katekizmus

Az első megdöbbenésem, hogy mennyire letisztult, mély és érthető a katekizmus. Egy csomó olyan téma, amire a válasz bennem hosszú évek, évtizedek alatt kristályosodott ki, ott áll feketén-fehéren a katekizmusban. Magam lepődtem meg legjobban, hogy hányszor bólogattam hevesen olvasása közben, és mennyire igaznak találtam megfogalmazásait. Különösen az a bátorság tetszik, amikor valamilyen mély igazságról kendőzetlenül kijelenti, hogy az “misztérium”, a válasz el van rejtve előlünk. Nagyon hálás vagyok ezért a szóért, és azért, hogy a Katolikus Egyház nem csinál problémát abból, hogy vannak dolgok, amiket nem fogunk megérteni ebben az életben. Ebből a szempontból a katekizmust és a Katolikus Egyházat belengi egy állandósult titokzatosság, ami nekem nagyon szimpatikus.

A másik dolog, ami ellentmondani látszik az előzőnek, az a letisztult rend és határok világos meghúzása. G.K. Chesterton Othodoxy-jában ír egy olyan hegytetőről, aminek fennsíkján egy kerítéssel elhatárolt nagy területen gyermekek játszanak, táncolnak és csinálnak mindenfélét, amit a gyerekek szoktak. Chesterton azt mondja, ha az őket védő korlátot elvesszük, nem biztos, hogy a gyermekek lezuhannak, de szinte biztos, hogy a felhagynak a játékkal és a fennsík közepén összekuporodva rettegnek a zuhanástól. Ő így tekint az ortodoxiára: egy keret, ami lehetővé teszi, hogy az általa védett világban szabadon játszunk. Eddigi ismereteim alapján ezt látom a katekizmusban megvalósulni: keretet ad, ám meghagyja a titokzatosságot is. (Pl. a pokollal kapcsolatban kijelenti, hogy aki nincs megkeresztelve vagy rendezetlen halálos bűne van, az pokolra kerül, ám azt is leírja, hogy az Egyház senkiről nem mondja ki, hogy elkárhozott, illetve reménységük van abban, hogy minden ember üdvözül és Isten ismeretére eljut, és az Egyház bízik Isten végtelen irgalmában. Magyarul megfogalmazzák a keretet, de nem állítják, hogy biztos tudói annak, hogy azt Isten nem írja felül nagy kegyelmében.) Olyan ez, mint Nárnia a maga fura szabályszerűségeivel, beszélő állataival, szimbólumaival és rejtélyeivel.

Őszintén vágyódom egy ilyen keretre, hogy ne kelljen a saját fejem után mennem, vagy valaki olyan feje után, akiről nem vagyok meggyőződve, hogy Istentől eredezteti tekintélyét. Szívesebben követek egy Egyházat és Pápát, aki azt állítja magáról, hogy Krisztusig tudja visszaeredeztetni tekintélyét, mint bárkit, aki a harmincezer protestáns felekezet valamelyik bibliaértelmezésére hivatkozva tudja csak ezt megtenni, illetve mint saját magamat és az általam igaznak vélt bibliaértelmezést. Nem akarok öntörvényű lenni, de a protestantizmus szerintem nem képes mást adni.

Félreértve

A másik felfedezésem, ami viszont nem lepett meg, hogy egy csomó protestáns félreértést tisztáz és megmagyaráz a katekizmus (Mária és a szentek tisztelete, a hozzájuk való imák mibenléte, a misei áldozás nem “újraáldozás” jellege, a purgatórium, a szentségek, stb.). Mindegyikről lehetne hosszan írni (és lehet, fogok is), de a lényeg, hogy sok a félreértés és a meg nem értés protestáns irányból a katolikusok felé. Tény, hogy óriási gondolkodásbeli különbség van a protestantizmus és katolicizmus között, ami a gyakorlatban és nyelvezetben is megmutatkozik, de legalább annyira ésszerű (sőt szerintem ésszerűbb) a katolikus felfogás a maga keretei között, mint a protestantizmus. Azonban abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb katolikus is félreérti (vagy nem érti, sőt nem ismeri!) a katolikus gyakorlatok teológiai, történelmi, igei hátterét. Ez egyébként nagyon zavar.

Eddigi kutakodásom alapján azt találom – az olvasó számára talán már nem meglepő módon -, hogy jelenlegi gondolkodásom közelebb áll a katolicizmushoz, mint a protestantizmushoz, főleg mivel már nem tudok hinni a sola scriptura elvében, látva gyümölcseit (harmincezer darabra szakadt protestáns egyház, önjelölt “pápák” és próféták, sőt, mindenki saját maga pápája, stb. stb.). Ellenvetéseim és félelmeim már nincsenek, idegenkedéseim csak marginális kérdésekben, kérdésem még persze számos, de nem is érzem még, hogy kutakodásom végére értem volna.

Elmélet vs. gyakorlat

Ami jelenleg zavar, hogy eddigi ismereteim alapján úgy érzem, óriási szakadék van aközött, amit a katekizmus lapjain olvasok és amit a saját szememmel látok, amikor a Katolikus Egyházra nézek (főleg a magyarországi állapotokra). Ez fakadhat abból, hogy a különbség valódi, és sokat kell változnia az Egyháznak, hogy önmaga állításaihoz felnőjön, de lehet, hogy csak ismereteim felületesek, hiszen eddig csak azt láttam a Katolikus Egyházból, ami “kihallatszik”. Zavar, hogy az általam ismert “mezei” katolikusok többsége csupán babonából és félelemből “hisz”, zavar, hogy a Katolikus Egyház sosem tudta volna bennem elérni a megtérést, mint ahogy a mai kor embereinek többségét sem képes megragadni. A katekizmust olvasva, nem értem, hogy miért nem? Miért tűnik olyan messze egymástól a briliáns, tiszta és igaz elmélet, és a hétköznapi valóság? Persze tudom, hogy ez Protestantiában sincs másképp, de azért ott korántsem érzem olyan drámainak a különbséget.

Itt tartok. Fél lábbal bent, fél lábbal kint. Kicsit ijesztő, kicsit varázslatos.

Coming Out Könyv

1779931_461378613988079_2001297412_nAhogy írtam korábban Gushee könyve alapján, akármilyen véleményen is vagyunk a homoszexualitás megítélésében, mindenképpen érdemes megismerni a másik oldal véleményét is, sőt amennyiben lehetőségünk van rá, megismerkedni meleg keresztényekkel és meghallgatni történetüket. Abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy Magyarországon egy evangéliumi keresztény háttérből jövő meleg fiatal történetét ismerhetjük meg, aki könyvet írt életéről, harcairól Coming Out Könyv címmel. Sőt, nemcsak egy átlagos keresztény története ez, hanem egy teológiát végzett, volt ifjúsági pásztoré. Kincses Marcell könyve túlzás nélkül egyedülálló abból a szempontból, hogy még angol nyelven sem nagyon áll rendelkezésünkre sok hasonló könyv, nemhogy magyarul. Mindenképpen javaslom elolvasásra minden nyitott, a kérdéskörrel valóban és kiegyensúlyozottan foglalkozni kívánó testvéremnek.

A nem túl hosszú és stílusában könnyen olvasható könyvben Marcell mesél életéről, hitéről, az ijesztő felismerésről, hogy a saját neméhez vonzódik, és a hite és szexuális orientációja közötti feszültségről, ami hosszú évekre meghatározó küzdelmévé vált életének. Keresztény családban felnőve érthető ijedtséggel vette észre magán már fiatal kamaszként, hogy ő bizony saját neméhez vonzódik, amit igyekezett minden tőle telhető módon megváltoztatni: bűnvallással, imával, lelki gondozó segítségét kérve, szabadító szolgálattal, stb. Hosszantartó és valódi változást azonban semmi nem eredményezett életében, így állapotával végül szembenézett és elfogadta, hogy ez nagy valószínűséggel már így is marad. Tudta, hogy ez keresztülhúzza addigi jövőképét és céljait, hiszen a teológiát elvégezve lelkipásztorként képzelte el élete hátralévő részét. Mikor azonban gyülekezete vezetőinek beszámolt arról, hogy nem sikerült homoszexuális orientációját felszámolnia (harcairól egyébként kezdettől fogva tudtak a vezetők) és ezzel meg is békélt, le kellett mondania ifjúsági pásztori szolgálatáról. A könyvben egyébként nagy megértéssel és mindenféle negatív érzés nélkül beszél volt gyülekezetéről, ami jelzi, hogy nem haragszik rájuk, és tisztában van a helyzet bonyolultságával.

A könyv egyik érdekessége, ami erősségét, ám egyben gyengeségét is képezi, hogy érzésem szerint egyszerre két hallgatóságot próbál megszólítani, olykor ugyanazon fejezeten belül is: egyszerre szól a melegektől viszolygó evangéliumi keresztény testvéreihez és a keresztényektől viszolygó meleg sorstársaihoz. Az egyik fejezetben például közérthetően és világosan leírja az evangélium lényegét, ám nem tudom, hogy ezzel meleg olvasói számára akarja a kereszténységet szimpatikussá tenni jó evangélista módjára, vagy keresztény olvasóit igyekszik meggyőzni – szerintem szükségtelenül –, hogy ő valóban keresztény? Ez a fajta kettősség azonban magában hordozza annak a veszélyét, hogy mindkét tábort el is ijeszti magától, főleg, amikor két egymást követő fejezetben hitéről tesz bizonyságot, majd első meleg szexuális élményét taglalja. A kontraszt annyira éles, hogy magában hordozza azt a veszélyt, hogy egyik vagy másik fejezetnél ki-ki letegye a könyvet. Magam is kicsit félve olvastam az szexuális élményről szóló fejezetet folyamatosan reménykedve, hogy ugye itt már abbahagyja? (Egyébként abba.) Másrészről viszont mégis úgy gondolom, hogy a dolog így őszinte, így néz ki egy valódi coming out: feltárulkozik keresztényként és melegként egyaránt. Emiatt tehát mindenképpen le a kalappal Marcell előtt, mert bevállalta annak a kockázatát, hogy mind meleg, mind keresztény ismerőseit elidegenítse magától, vagy épp ellenkezőleg: elfogadtassa magát velük őszinte feltárulkozásával.

Véleményem szerint a könyv nem fog megrendíteni senkit meggyőződésében a homoszexualitás kérdését illetően, és biztosan mindenki talál benne kapaszkodót, amivel saját kialakult véleményét alátámaszthatja, hogy „Lám, hát emiatt van!”. Azt is sejtem, hogy a keresztények nagy része Marcell önelfogadását és állapotával való megbékélését a bűnnel való lepaktálásként és az önmegtagadás feladásaként értelmezi majd. Nem ez a könyv fogja őket az ellenkezőjéről meggyőzni, ám segíteni fog abban, hogy a homoszexualitásra ne valami idegen és tőlünk, keresztényektől távoli dologra tekintsünk, hanem valami olyasmire, amivel sok szeretetreméltó, imádkozó, Bibliát olvasó testvérünk nap, mint nap megküzd, és a maga módján igyekszik feldolgozni.

Mindenképpen ajánlom tehát a könyv elolvasását, főleg mielőtt sommás, ám sokszor alulinformált ítéletet mondunk mások felett.

“Én most kérlelem a keresztény Olvasót, hogy bújjon e könyv néhány gondolatának erejéig az én cipőmbe, és jöjjön velem egy mérföldet. Próbálja megérezni, hogy miről beszélek.” (Kincses Marcell: Coming Out Könyv)

Végső vízválasztó

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Előző bejegyzésem azoknak a keresztény testvéreimnek szólt, akik elfogadják, hogy léteznek homoszexuális orientációval született keresztény testvéreik, és krisztusi módon szeretnének hozzájuk fordulni, velük törődni és feléjük szolgálni. Úgy gondolom, hogy aki addig eljut hozzáállásában, amire a Gushee által felsorolt hét pont kéri, már nagyon messze eljutott abban, ahogy minden kereszténynek a kérdéshez hozzá kellene állnia. Ezért előző bejegyzésemet tekintem a legfontosabbnak a sorozatban.

Gushee azonban tovább megy ennél is, és könyvében megvizsgálja azokat a bibliai szakaszokat, amelyeket legtöbben idéznek a homoszexualitás kérdésében. Igyekszik alternatív magyarázatokkal szolgálni vagy legalábbis rávilágítani a szakaszok értelmezési kihívásaira, feltárva, hogy nem annyira fekete-fehér az adott szakaszok jelentése, mint ahogy első olvasásra tűnik. Nyilván a Bibliát komolyan vevő és követni igyekvő hívők számára ezeknek a szakaszoknak az értelmezése a legfontosabb kérdés, így bizonyára egy ilyen könyvvel kapcsolatban is erre a legkíváncsibbak, mint ahogy jelen sorozatom olvasása közben is sokan erre várnak leginkább: nyerjen bizonyítást a Bibliából, hogy a homoszexualitással nincsen probléma, adjon valaki egy olyan nyomós érvet és bibliaértelmezési rendszert, amely a homoszexualitás és a Biblia tanítása közötti feszültséget feloldja. Nos, aki erre várt, annak csalódást kell okoznom, bár aki mélyebben foglalkozott már ezzel a kérdéssel, annak ez nem lesz meglepő. Mint ahogy minden homoszexualitással foglalkozó keresztény könyv vagy értekezés leggyengébb és legkevésbé meggyőzőbb pontja a kérdésben a gyakran emlegetett igeszakaszok magyarázata, úgy ebben a könyvben is ez a leggyengébb pont. Nem azért, mert nem kínál megfontolandó, értelmes és érdekes érveket, szempontokat, hanem mert ezek az érvek önmagukban nem fognak senkit meggyőzni, akik pusztán az adott bibliaszakaszok vizsgálatát tekintik perdöntőnek a kérdésben. Gushee érveit csak azok fogják megfontolandónak tartani, akik eleve problémásnak tartják a Biblia látszólagosan egyértelmű tanítását a kérdésben. Számukra jelenthetnek az érvek és az igeszakaszok tradicionális értelmezésével kapcsolatban megfogalmazott kételyek értelmi muníciót, ám nem ez fogja őket meggyőzni a kérdésben, mert ezek mindig csak pehelysúlyú bibliaferdítésnek és belemagyarázásnak fognak tűnni a Biblia látszólagosan egyértelmű kijelentéseihez képest. Ugyanebből az okból azok a hívők, akik eleve nem szimpatizálnak a meleg-jogokkal, nem fognak megrendülni hitükben Gushee érveit olvasva.

Ebből kifolyólag – és helyszűke miatt – nem is kívánom Gushee érveit és bibliamagyarázatát felvázolni. Aki szeretne megismerkedni ezekkel az érvekkel, az megteheti, ha megnézi Matthew Vines mára igen elterjedt és színvonalas videóját, ha van bő egy órája, melynek magyar fordítása is elérhető. Mindenképpen javaslom ennek a videónak a megnézését, már csak azért is, hogy eloszlasson néhány melegekkel kapcsolatos sztereotípiát és megmutassa küzdelmeik valódiságát. Értelmes, érző, szeretetre és elfogadásra méltó emberek ők, és úgy gondolom, egy ilyen videó többet tesz a melegek elfogadásáért, mint akárhány megosztó méltóság menet, bár azok létjogosultságát is megértem. Szóval, akit érdekelnek az érvek és alternatív bibliamagyarázatok, azok megismerkedhetnek velük.

Ahogy már korábban írtam, nem ezek mentén fog eldőlni ez a kérdés. Persze, aki a tradicionálistól eltérő meggyőződésre jut a kérdésben, annak fontos lesz, hogy akár így is lehet értelmezni az adott szakaszokat, és azok nem az elkötelezett, monogám, életre-szóló és homoszexuális orientációból fakadó kapcsolatot ítélik el, de nem ez fogja őket átbillenteni a meleg-jogokat támogatók táborába, hanem valami más. Ez a valami pedig az ismeretlentől való félelem megszűnése megismerés által. Ahogy egyre több meleg ember és köztük egyre több keresztény bújik elő, úgy fogja a társadalom és a kereszténység meglátni, hogy ők nem félelmetes, fertőző, elferdült, perverz alakok, akik alig várják, hogy ágyba bújhassanak gyermekeinkkel, hanem közülünk való, normális és átlagos emberek, akik történetesen nemi orientációjukban különböznek tőlünk. Nem akarják ők megváltoztatni a világot és mindenkit a saját oldalukra állítani, csupán azt kérik, hogy adjunk helyet nekik is, egyenlő méretűt. Az Egyház pedig azzal fog egyre inkább szembesülni, hogy meleg testvéreik minden egyébben nagyon is hasonlítanak rájuk: vannak köztük konzervatívak, progresszívak, kreacionisták és evolúciót hívők, nyelveken szólók vagy visszafogottabbak, stb. Egy dolog azonban közös bennük és bennünk: Isten munkát végez bennük és rajtuk keresztül, és nagyon úgy tűnik, Isten ezen munkája független nemi orientációjuktól. Kicsit úgy tűnik, mintha Istent ez a dolog sokkal kevésbé foglalkoztatná, mint minket, akik úgy ragaszkodunk jól megszokott rendszereinkhez és skatulyáinkhoz, mintha identitásunk és biztonságuk tőlük függene, inkább, mint Istentől.

Krisztusi hozzáállás

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_David P. Gushee könyve apropóján indított sorozatom eddigi bejegyzéseiben addig jutottunk, hogy elfogadjuk (vagy sem), hogy vannak homoszexuális orientációval született emberek (első útelágazódás), akik közül vannak keresztények (újabb elágazódás), kik gyülekezeteinkben ülnek. Több évtizednyi szekuláris és keresztény tapasztalat emellett azt tűnik alátámasztani, hogy a szexuális orientáció nem megváltoztatható az esetek elsöprő többségében (újabb útelágazódás). A homoszexuális orientációjú emberekhez fűződő viszonyunk sokféle lehet, ám a teljes elutasításuk nem összeegyeztethető Krisztus tanításával és az Egyház jó hírt és gyógyulást, helyreállást közvetítő missziójával. Az a minimum, hogy meleg testvéreinket gyülekezetünkbe be- és elfogadjuk, és az igazi és végső nagy vízválasztó az, hogy engedjük-e, hogy szexualitásukat egy életre-szóló, elkötelezett, monogám kapcsolatban megéljék, vagy az egyetlen Isten követésével összeegyeztethető utat számukra a cölibátusban szabjuk meg. Azt hiszem, hogy a legnagyobb dilemma ma ez, itt tart jelenleg a vita, én is e két vélemény között találom magamat, hol egyik, hol másik irányba billen bennem szívem mérlegnyelve. Érdekes adalék talán, hogy maguk az LMBT keresztények is erősen megosztottak a kérdésben, és külön kifejezésük van az egyik és a másik véleményoldalon álló testvéreikre: Side A (házasságpártiak) és Side B (cölibátus-pártiak). (Erről és egyéb keresztény LMBT témáról olvashat minden kedves érdeklődő a Gay Christian Network rendkívül színvonalas és informatív weboldalán.)

Gushee is tisztában van azzal, hogy ez nem egy egyszerű kérdés, hanem egy hosszas gondolkodást igénylő határvonal, és nagyon tisztelettudóan szólítja meg azokat a keresztény testvéreit, akik ezt a lépést már (vagy még) nem tudják tiszta lelkiismerettel meglépni. Őket néhány gyakorlati dologra hívja:

  1. Olvassák el LMBT emberek történeteit, illetve elismert kortárs pszichológiai értekezéseket, hogy jobban informáltak legyenek! (Erre már magyarul is van lehetőség, pl. a Coming out könyv weboldalán, ami egy magyar meleg keresztény története. Épp olvasom.)
  2. Tudatosítsák magukban, hogy bármely teremben, ahol 20 vagy több ember van jelen valószínűleg legalább egy LMBT orientációjú! Adják ehhez hozzá annak az embernek a barátait és családtagjait, akik szeretik őket, így bármely pillanatban, amikor megnyilatkoznak „azokról a melegekről” vagy a „buzikról”, akkor jó eséllyel érintett emberek is jelen vannak! Tisztelettudóan és ne megvetéssel beszéljenek róluk, mert az csak még jobban elidegeníti őket (és nem mellesleg nem méltó magatartás egy hívőhöz)!
  3. Fogadják meg magukban, hogy nem engednek meg semmilyen becsmérlését, cikizését, kifigurázását LMBT embereknek a jelenlétükben! Ahogy nem elfogadható a niggerezés, zsidózás, stb. úgy nem megengedhető a buzizás, köcsögözés, stb. (Bár a magyar valóság is itt tartana…!). Ha valaki ilyen hangnemben szólal meg, azt kérjék meg, hogy fejezze be, még ha a szószék mögül nyilvánul is meg így!
  4. Segítsenek szülőknek jól reagálni, ha kiderül, hogy gyermekük meleg! Tegyék gyülekezeteiket olyan közeggé, ahol a szülők tudják, hogy soha nem az elutasítás és kiközösítés a megfelelő reakció egy ilyen helyzetben!
  5. Próbáljanak megismerkedni meleg keresztényekkel, ha erre van lehetőségük!
  6. Váljanak szószólóivá annak, hogy gyülekezeteik elfogadóvá váljanak a melegek iránt, amennyire csak lehetséges a gyülekezet teológiai keretein belül! Kérjék, hogy vezetőik legyenek világosak ebben a kérdésben, ne pedig tereljenek, ha a kérdése felmerül!
  7. Még ha ellenzik is a melegházasságot, igyekezzenek támogatni minden olyan polgári kezdeményezést, amely arra törekszik, hogy megakadályozza a melegek cikizését, kigúnyolását, megbélyegzését, bántalmazását, hátrányos megkülönböztetését!

Úgy általában, azt kéri Gushee mindenkitől, hogy szeretettel és szolgálatkészséggel legyenek LMBT testvéreik és embertársaik irányába, igyekezzenek megismerni és támogatni őket, ameddig csak lelkiismeretük engedi. Ebben teljesen egyetértek Gushee-val, és úgy gondolom, itt Magyarországon (is) van hova fejlődnünk ebben.

Helyzetkezelések

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Ahogy az előző bejegyzésemben írtam, David P. Gushee könyve alapján az első nagy kérdés, amiben döntenünk kell a homoszexualitás témáját vizsgálva, hogy elfogadjuk-e, hogy vannak olyan emberek, akik biológiailag determinálva a saját nemükhöz vonzódnak érzelmileg és szexuálisan? A tudomány ebben a kérdésben nagyjából konszenzusra jutott, ám az egyház sokáig kétségbe vonta ezt, és a homoszexualitásra valamiféle torzulásként tekintett, amit valamilyen gyermek- vagy tinédzserkori trauma, abúzus, nevelési hiba vagy pusztán a parttalan szabadosság és élvhajhászat idéz elő. Az utóbbi években azonban jelentős változás történt az egyházban ezzel kapcsolatban, és egyre inkább elfogadottá válik a nézet (persze nem kizárva az egyéb okokat), hogy igenis vannak olyan emberek, akik egyszerűen így születnek. Ahogy előző bejegyzésem végén említettem, ezek közül az emberek közül – már csak a nagy számok törvénye alapján is – sokan ott vannak közösségeinkben, így egyáltalán nem mindegy, hogyan vélekedünk ebben a kérdésben, milyen hangnemben és tartalommal beszélünk róla, illetve miként kezeljük a helyzetet a tettek síkján.

Gushee hat pontban foglalja össze könyvében a lehetséges módokat, ahogy gyülekezetek megközelít(het)ik a kérdést, ezeket szeretném röviden ismertetni:

  1. „Ne tegyél fel kérdést!”: bizonyos gyülekezetek egyszerűen nem foglalkoznak az ilyen etikai kérdésekkel és nem vizsgálják, nem szólnak bele tagjaik erkölcsi életébe. Kérdéses, hogy ezekben a közösségekben milyen módon működik a gyülekezeti fegyelmezés, illetve van-e rá egyáltalán igény (és helyénvaló-e ez)?
  2. „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?”: vannak közösségek, akik a gyülekezetre, mint valamiféle hadikórházra tekintenek, ahol mindenki beteg a maga módján, és arra bátorítják híveiket, hogy ne egymás életének erkölcsi megítélői legyenek, hanem csak a sajátuké (Rm 14:4);
  3. „Párbeszéd a tisztánlátásért”: vannak közösségek, melyek azt mondják, hogy ez az erkölcsi kérdés jelenleg bizonytalan terület, és hogy elkerüljék közösségük szétszakadását, a “párbeszéd periódusát” hirdetik meg, és bátorítják a tagokat, hogy hallgassák meg egymást, illetve beszélgessenek LMBT ismerőseikkel, hogy jobban megismerjék őket és történetüket. Vannak, akik egy lépéssel tovább mennek és a témát „vitatható ügynek” nyilvánítják, és tagjaikat békés együttélésre hívják, a kérdésben eltérő meggyőződésük ellenére;
  4. „Pásztori igazodás”: vannak gyülekezetek, akik bár vallják, hogy Isten eredeti és tökéletes terve az emberi szexualitásra vonatkozóan a házasságban megélt, heteroszexuális, életre-szóló, monogám kapcsolat, ám elismerik, hogy mindannyian valamilyen módon híján vagyunk Isten tökéletes elképzelésének az élet valamely területén, így a gyülekezetek és vezetőik folyamatosan igazodnak a bukott világ realitásaihoz. Ez történt egyébként például a válás kérdésében, mellyel kapcsolatban Isten igéje elég világosan fogalmaz, amihez sokáig ragaszkodott is az Egyház, mégis ma már nem ritka a gyülekezetben elvált és (akár többedszerre is) újraházasodott tagokat, párokat látni. Illetve hasonlót látunk a házasság előtti együttélés térnyerésében is. Ahogy a pásztori szolgálat ezek felé a párok felé igazodik az adott pillanatnyi helyzetükhöz, úgy ez a fajta igazodás kiterjedhet meleg párok felé is, hogy ott találkozzanak velük, ahol éppen vannak, és abban a helyzetükben segítsék őket Isten (leg)jobbja felé;
  5. „Kizáró magatartás”: nem lehet tagja a gyülekezetnek egy magát homoszexuálisnak valló személy, még ha cölibátusban él sem (5a), vagy csak akkor, ha cölibátusi fogadalmat tesz, azaz nem éli meg homoszexualitását a gyakorlatban (5b);
  6. „Normatív újragondolás”: néhány gyülekezet, megvizsgálva a bibliai tanításokat, a tradíciót és a jelenkori valóságot, arra a következtetésre jut, hogy az Egyháznak újra kell gondolnia a „csak heteroszexuális” etikai véleményét.

Úgy gondolom, hogy Gushee felsorolásában egyrészt lehet átfedés a különböző pontok között, másrészt egy-kettő inkább struccpolitikára emlékeztet, mint bármiféle valós és fenntartható megoldásra (még ha vannak is bennük megfontolandó szempontok). Gushee szerint is az 1-4 opciók problémásak, mert nyitva hagynak számos kérdést, ami előbb-utóbb a felszínre tör. A valódi átgondolt opciókat az 5-ös (5a, 5b) és 6-os pontok jelentik. Az 5a pont (teljes elutasítás) Gushee meglátása szerint nem kompatibilis Jézus tanításával és inkább tükrözi Jézus ellenségeinek hozzáállását, mint az Övét. (Ebben egyébként sokan a tradicionális nézet vallói közül is egyetértenek vele. Én is.) Az 5b és a 6-os pont között van a legélesebb vízválasztó, és egyben ez jelenti a végső nagy útelágazást ebben a kérdésben.

Nyilván vannak, akik az 5b pontig hajlandóak csak elmenni ezen az úton, amit Gushee meg is ért, ám néhány gyakorlati kéréssel fordul hozzájuk, amiket a következő bejegyzésben fogok ismertetni.

(Folytatás)

Útelágazódások

fork-32601_640Az előző bejegyzésem folytatásaként először szeretném ismertetni a Gushee könyvében felvázolt első fő útelágazódást, mellyel szembe találja magát minden hívő, aki komolyan végig akarja gondolni, hogy mit is kezdjen a homoszexualitás kérdéskörével. Ahogy írtam, ezzel mindenkinek előbb-utóbb foglalkoznia kell, így remélem, használható támpontokat nyújtanak Gushee gondolatai.

Szexuális orientáció

A tradicionális és évezredeken át tartott egyházi szexuáletikai tanítás heteroszexuális, miszerint két élesen elválasztható nem létezik, és szexuális kapcsolat csakis e két ellenkező nem között engedhető meg. Az elmúlt évtizedek tudományos felfedezései, illetve egyének saját tapasztalatai és beszámolói szerint azonban, az emberi társadalmakban léteznek olyan nők és férfiak, akik érzelmileg és szexuálisan állandósultan csak a saját nemükhöz vonzódnak, vagy mindkét nemhez, illetve nemi identitásukkal kapcsolatba bizonytalanok. Ezek az emberek a legfrissebb kutatások szerint a népesség 3,4-5%-át teszik ki (amerikai adat). Lehet vitatkozni az arányokon, arról azonban már széles körben elterjedt tudományos egyetértés van, hogy a szexuális orientáció létezik, és döntő mértékben biológiai okokra vezethető vissza. Ahogy az emberek többsége jobbkezesként születik, ám vannak balkezesek is, úgy vannak emberek, akiknek szexuális orientációja különbözik a többségétől, és a saját nemükhöz vonzódnak érzelmileg és szexuálisan.

Ráadásul ez a szexuális orientáció hosszútávon és valóságosan nem megváltoztatható. Sokáig a keresztények első reakciója az volt a “torzult” szexuális orientációval rendelkező emberek “helyreállítására”, hogy különböző terápiákkal, módszerekkel (imával, megtéréssel, lelki gyakorlatokkal, stb.) igyekeztek nemi identitásukban megerősíteni őket és ily módon megváltoztatni szexuális orientációjukat. Ennek zászlóvivője volt az Exodus International nevű szervezet, ami 1976. óta igyekezett ebben segédkezni, ám 2013-ban bezárta kapuit nem kis visszhangot kiváltva, ugyanis akkori elnöke egy nyílt levélben kért bocsánatot azoktól a melegektől, akik felé szolgáltak, és hamis reményként szexuális orientációjuk megváltozását ígérték nekik. Egy évvel korábban azt kellett elismernie, hogy az esetek 99,9%-ban nem sikerült a szexuális orientáció megváltoztatása. Az ez irányú szekuláris klinikai próbálkozások is eredménytelennek bizonyultak, sőt mára már egyenesen pszichológiailag károsnak ítélnek minden olyan terápiát és törekvést, amely az egyén szexuális orientációjának megváltoztatását tűzte ki célul, olyannyira, hogy egyes amerikai államokban ennek törvényszintű tiltását fontolgatják.

Az első útelágazás tehát itt áll előttünk: hajlandóak vagyunk-e elfogadni sokak beszámolóját, a pszichológiai kutatási eredményeket és klinikai konklúziókat, miszerint vannak emberek, akik születésüktől fogva, önhibájukon kívül és megváltoztathatatlanul a saját nemükhöz vonzódnak, és hajlandóak vagyunk-e gondolkodásmódunkat és szolgálatunkat ehhez a fejleményhez idomítani?

Köztünk vannak

A másik, az előzőhöz szorosan kapcsolódó kérdés, hogy felfogjuk-e, hogy ezek közül az emberek közül sokan ott ülnek templomainkban, gyülekezeteinkben, tele belső vívódással, önvádlással és öngyűlölettel, illetve vannak köztük, akik bár gyülekezeteinktől már távol tartják magukat a sok fájdalom miatt, amit retorikánkkal és hozzáállásunkkal okoztunk nekik, de szívükben valódi hit és szeretet él Isten felé, és egy mély vágy, hogy hitüket közösségben is megélhessék? Otthonra találhatnak-e ezek a testvéreink közösségeinkben, vagy folyamatos támadás, félreértés és megbélyegzés céltáblái? Alkalmasak és hajlandóak vagyunk-e Krisztus elfogadó és gyógyító szeretét közvetíteni ezen testvéreink felé, vagy a világban tapasztaltnál is bántóbb és mérgezőbb gyűlölet forrásai vagyunk számukra? Fontos kérdések ezek, és a következő bejegyzésben igyekszem bemutatni Gushee gondolatait, hogy milyen módon próbálnak megbirkózni gyülekezetek azzal a helyzettel, mikor közösségükbe betoppan egy meleg, Istent kereső ember, vagy gyülekezetük egy tagjáról derül ki, hogy homoszexuális.

(Folytatás)

Meggondolni magunkat

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Miután különös érzékkel sikerült sokakat elidegeníteni magamtól és a blogomtól a bibliai tévedhetetlenség kérdéskörével, ideje, hogy visszatérjek egy olyan témához, ami jelenleg a legmegosztóbb a kereszténység berkein belül, és a leghevesebb indulatokat váltja ki úgy általában mindenkiből. Igen, már megint a homoszexualitásról fogok írni. Ez van. Nem azért csinálom ezt, hogy botrányt keltsek, hanem mert ez a téma egyre sürgetőbben aktuálissá válik nem csak elméleti, hanem nagyon is gyakorlati szinten. Amerikában már látjuk ezt, és meglátásom szerint maximum 20 éven belül (de inkább 10) minden kereszténynek állást kell foglalnia a témában valamilyen módon, ugyanis látásmódjának valódi, gyakorlati (és akár jogi!) következményei lesznek életére nézve. Minden kereszténynek.

Ami újabb okot adott, hogy erről a témáról írjak, az egy olyan érdekes és friss fejlemény, ami eléggé a radar alatt maradt, ám szerintem nagy jelentőséggel bír. Az történt ugyanis, hogy az egyik legelismertebb evangéliumi etikus (<– ez egy főnév ebben az esetben, és nem összekeverendő a patikussal), David P. Gushee írt egy könyvet (Changing Our Mind), melyben a LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) keresztények teljes be- és elfogadására buzdítja (hehe) a keresztényeket. A magyar viszonyokat ismerve attól tartok, hogy ettől a ponttól gyakorlatilag már csak én olvasom ezt a bejegyzést, hiszen még ha az LMBT rövidítést sokan hajlandóak is kibetűzni, az LMBT és keresztény szavak egy mondatba helyezésével a keresztények nagy részénél már kivertem a biztosítékot. Azért remélem, hogy fogukat összeszorítva toleránsabb testvéreim tovább olvasnak, ugyanis egy nagyszerű könyvről van szó, mely rendkívül óvatosan és tisztelettudóan közelíti meg a témát, tisztában lévén annak súlyával és teológiai kihívásaival. A könyv érdekességéhez az is hozzátesz, hogy Gushee nem sokkal korábban egyik legjelentősebb etikai könyvében (Kingdom Ethics) – ami a Christianity Today Book of the Year díját is elnyerte annak idején – még más véleményen volt a témában, igaz, csak pár oldal erejéig foglalkozott vele. Egészen friss fordulatról van tehát szó, ám annál határozottabbról.

A könyv rövid, fókuszált, jól átgondolt és logikus fejezeteivel könnyen érthetővé teszi magát, és lépésről lépésre viszi az olvasót ebben az etikailag és teológiailag korántsem egyszerűen navigálható témában. Gushee meghatároz bizonyos útelágazódásokat (nehéz szó), melyeknél az ebben a témában gondolkodó keresztényeknek dönteniük kell, hogy merre tovább. Vannak, akik már az első útelágazódásnál elutasító döntést hoznak, mások hajlandóak tovább menni, és lesznek, akik a végső elágazódásnál arra a következtetésre jutnak, hogy az az etikus és Isten szemében helyes dolog, hogy teljesen befogadjuk a meleg keresztényeket és engedjük nekik, hogy teljes értékű polgárai legyenek Isten országának és gyülekezeteinknek, és előttük is megnyissuk a házasság szent intézményét, ugyanúgy, mint heteroszexuális testvéreink előtt. Ezekkel az erkölcsi döntéshelyzetekkel fogok majd részletesebben foglalkozni az elkövetkező bejegyzésekben. Előtte azonban felmerül a kérdés, hogy mi okozta Gushee életében ezt a pálfordulást?

Gushee mindig is elítélte bármely kisebbséggel szembeni tettleges vagy akár csak verbális erőszakot, így mindig etikátlannak és Krisztussal ellenkezőnek találta bizonyos keresztények melegek elleni indulatos és szeretetlen megnyilvánulásait, azonban határozott konzervatív véleménye volt a témában. Korábban nem foglalkozott mélységében a kérdéssel (nem ez volt a szakterülete), ám amikor különböző külső körülmények hatására személyesen megismerkedett meleg keresztényekkel, el kellett töprengenie gondolkodása és álláspontja helyességéről. Ezek között az emberek között sokan cölibátusban éltek és azt tartották követendőnek, mások elkötelezett monogám kapcsolatban éltek, ám mindegyikőjükre jellemző volt Isten őszinte szeretete, és nagyon sokszor egy nagyon is konzervatív meggyőződés egyéb erkölcsi kérdésekben. Maguk is küszködtek hitükkel, bibliaértelmezésükkel, saját identitásukkal és nemi orientációjukkal, és Gushee őszinte párbeszédbe bocsátkozott velük, hogy jobban megismerje és megértse őket. Ennek a folyamatnak a része volt az is, hogy húga 2008-ban – öngyilkossági kísérletek és kórházban kezelt depresszió után – comingout-olt (van erre valamilyen magyar kifejezés, vagy én találjak ki??). Nyilván a személyes érintettség miatt sokak szemében Gushee igazságkeresése elveszti hitelességét, ám szerintem meg pont a testközeli tapasztalat az, ami hitelt ad szavainak, így ugyanis nem biztonságos, steril távolságból vizsgálja a kérdést, hanem tisztában lévén azzal, hogy a keresztények hozzáállása és tanítása milyen kézzelfogható és húsba-vágó hatással van őszinte, Istent kereső és szerető emberekre.

Az ismeretlen megismerése tehát, ami Gushee-t komolyan elgondolkoztatta, és valami hasonlót élt át, amit Péter az ApCsel 10-ben, mikor megszokott életéből kimozdulva egy pogány házában találta magát, miután megértette, hogy ne nevezzen senkit és semmit tisztátalannak, amit Isten megtisztított. Péter tapasztalata mindennek ellentmondott, amit addig hitt és tudott, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy drámai módon megváltoztassa véleményét, amikor Isten szétrobbantotta addigi isten- és világképének korlátait. Gushee valami hasonlóról számol be, ahogy hajlandó volt beszélgetésbe bocsátkozni meleg keresztényekkel, és tanújává vált Isten nyilvánvaló munkájának életükben – melegségüktől teljesen függetlenül. Ez a felismerés és megismerés indította el azon az úton, hogy felülvizsgálja korábbi felfogását a Biblia azon szakaszaival kapcsolatban, melyek gyakran kerülnek elő a homoszexualitásról folyó viták kapcsán. Ezeket megvizsgálva, majd a különböző értelmezések hatásait látva jutott arra a következtetésre, hogy helytelen elutasítani az életre-szóló, kölcsönös szereteten alapuló, monogám homoszexuális kapcsolatban élő keresztények házasság iránti igényét, és teljes értékű, egyenlő keresztényekként be kell őket fogadni Isten Egyházába.

A következő bejegyzésekben ezzel a könyvvel fogok részletesebben foglalkozni, és tudom, nagy a kísértés, hogy legyintsünk a témára, kérem kedves olvasóimat, hogy adjanak esélyt mások véleményének megismerésére, és jöjjenek velem erre a kis utazásra!

(Folytatás)