Isten és az emberiség

Az ember erkölcsi fejlődése.001

Az ember erkölcsi fejlődése. Klikkre megnő!

Az előző írásaim és az olvasott könyvek, megismert gondolatok folyományaként egy olyan globális történelemfelfogás csapódott le bennem, amiről egy ábrát is készítettem, egyrészt, hogy magam számára is áttekinthető lehessen, másrészt, hogy érthetőbbé tehessem magam, ahogy a híres mondás is mondja: “Egy jó ábra többet mond száz rossz blogbejegyzésnél!”. (Figyelem! Ez egy work in progress, folyamatosan tökéletesítgetem, alakítgatom, de nagyjából összefoglalja, ahogy jelenleg látom a dolgokat.)

Most tessék rábökni az ábrára és elmagyarázom, mire is gondolok. (Ki is lehet nyomtatni, bekeretezni, illetve kívülről megtanulni, úgyis ez fogja meghatározni az emberiség filozófiai/etikai/erkölcsi gondolkodását az elkövetkező évtizedekben, évszázadokban. :) )

Az ábra a történelem vonalán mutatja be az emberiség erkölcsi, etikai fejlődését. Felfogásom és hitem szerint Isten az abszolút erkölcsösség és etikai csúcs (aka szeretet), sőt Ő maga a Való(igaz)ság, ezért az emberiség fejlődése párhuzamban van az istenismeretével, mivel az a szeretetben és valóságismeretben való fejlődést jelenti. Ez nem feltétlenül jelent egy tudatos istenismeretet, egyszerűen az isteni természethez (szeretet)  és a valósághoz való közelebb jutást jelenti. Ábrám ennek a folyamatnak a bibliai narratívában megjelenő metszetét mutatja be, azonban hiszem, hogy Isten munkája a világban nem korlátozódik a Bibliára vagy a bibliai történetre, ám mégis ez a legjelentősebb eszköz, melyen keresztül Isten az emberiség “fejlesztését”, Önmagához (a szeretethez és való(igaz)sághoz) igazítását elvégzi. (Fontos még azt is megjegyeznem, hogy itt nem a megváltás személyes szinten megjelenő történetét mutatom be, ami amúgy része ennek a nagy történetnek, ám bizonyos értelemben azon felülemelkedik. Ez egy nagyglobál Isten vs. emberiség pikcsör.)

Isteni vonzerő

Isten sokszor és sokféleképpen hatást gyakorolt az emberiségre az ősatyáktól napjainkig, leereszkedve szintjükre, emelve őket Önmagához. Az Ószövetségben kétségkívül a mózesi Törvény volt az, ami legnagyobbat dobott ezen a fejlődésen, de az egész ószövetségi időszakban bírák és próféták által növekedett az istenismeret. Ebben az időszakban, és később is, nagy távolság volt a valóság és a valóságfelfogás, Isten és az emberiség istenképe között, ami még ma sem tűnt el, sőt a mindenség egybeszerkesztéséig nem is fog soha teljesen eltűnni. Addig is tükör által homályosan látunk, részleges az ismeretünk, de ez nem jelenti, hogy bizonyos témákban nem lát(hat)unk tisztábban.

Kétségkívül a legjelentősebb esemény a világtörténelemben az volt, hogy az isteni valóság és szeretet lejött a földre: Isten testté lett. Krisztus személyében összeért a menny és a föld, és Krisztus egy olyan forradalmi és megdöbbentő képviselője volt a szeretetnek, könyörületnek, empátiának, befogadásnak, stb., ami ma is inspiráló és életet megváltoztató hatással van az emberiségre. Korától és kultúrájától annyira elütött Krisztus isteni személye, hogy az be sem tudta fogadni: ellenségei megölették, sőt még tanítványai is sokszor csak üres tekintettel pislogtak, amikor megpróbálták felfogni Őt. Krisztus természete és tanítása nyílegyenes irányát szabta meg az erkölcsről és etikáról alkotott elképzeléseinknek, melynek végcélja Isten természete (a tökéletes szeretet) és a Valóság (aki Ő maga). Krisztus eljövetele és tanítása óriásit dobott az emberiség etikai, erkölcsi fejlettségén és istenképén. Azonban távozásakor, a dolgok fejlődése lelassult, mint egy száguldó autó, ami a kavicságyba hajt: az Újszövetség lejegyzői messze felülmúlták az Ószövetség etikai szintjét, ám nem tudták levetkőzni koruk sajátosságait és gondolkodásuk téridőbe zártságát. Ezért a kánon lezárásakor a bibliai narratíva lezárult, így az általa elért erkölcsi tanítás “belefagyott” a 2-3. századba. Azonban az emberiség történelmének itt nem lett vége.

Krisztuson innen és túl

Az emberiség fejlődésének, és az istenismeretben való növekedésének sem lett ezzel vége. Isten végső szava Jézus, és bár Ő már fizikailag nincs közöttünk, tanítása az erkölcsiségnek egy olyan irányát szabta meg, ami ma is felülmúlja az emberi elképzeléseket, és amely kell, hogy befolyásolja erkölcsi döntéseinket. Krisztus erőszak-ellenessége, empátiája, befogadó természete, irgalma és könyörülete ma is tanít minket. Ahogy a valóságról alkotott felfogásunk növekszik (melynek a tudomány az egyik legfőbb motorja, amely hitem szerint nem ellensége, hanem eszköze Istennek) újabb és újabb erkölcsi vagy tudományos dilemmával kell, hogy szembenézzünk, melyekre a Biblia nem, vagy nem kielégítő ismeretek alapján ad választ, mivel lejegyzői egy letűnt kor világlátása és valóságismerete alapján fogalmazták meg gondolataikat. Ez történt a heliocentrikus világkép felfedezésekor, vagy pl. a rabszolgatartás kérdése kapcsán. A bibliai kijelentések, amelyek befagytak a 2-3. évszázadba, és az új tudományos vagy erkölcsi felfedezések, fejlemények között olyan távolság feszült, amit valahogy fel kellett oldani. Sajnos szinte minden alkalommal hosszú időbe és sok szükségtelen szenvedésbe telt, míg az Egyház kész volt változtatni álláspontján. Ez a késlekedés egyrészt abból fakadt, hogy dogmatikusan ragaszkodtak olyan bibliaértelmezéshez, melynek alapja a Bibliának egy letűnt korban lejegyzett és azóta meghaladott szakasza volt, ami ráadásul a központi és lényegi üzenetet nem érintette (ez főként a tudományos kihívásokra volt jellemző), másrészről nem vették figyelembe a krisztusi tanítás erkölcsi irányát, amikor inkább ragaszkodtak a Betűhöz és annak általuk vélt jelentéséhez, mint a krisztusi könyörülethez, erőszak-ellenességhez, be- és elfogadó szeretethez, stb. (lásd rabszolgatartás). Ugyanezt a hibát az Egyház és a hívők újra és újra elkövették, lásd keresztes hadjáratok, vallási fanatizmus egyéb formái, faji és nemi diszkrimináció, a politikával való összefonódás különböző megnyilvánulásai, stb. A mából nézve persze felfoghatatlan, hogy hogyan lehetett partnere, sőt kezdeményezője ezeknek a dolgoknak az az Egyház, aki azt a Krisztust “követi”, akinek tanítása szöges ellentétben áll Egyháza tetteivel. Sokszor az Egyház ezen magatartása miatt rengetegen elfordultak tőle és maró kritikával illeték (főleg a felvilágosodás óta), ráadásul sokan ezek közül az emberek közül közelebb álltak a krisztusi erkölcsi mintához, mint az Ő “követői”. Ezért van az, hogy pl. a felvilágosodás gyümölcseként megfogalmazott emberi jogok, a mai korban természetesnek vett liberális (!) garanciák jobban tükrözik Krisztus szellemiségét, mint sok egyházi dogma és tanítás. A helyzet tehát az, hogy a Krisztus utáni történelem sajnálatos tanulsága, hogy Krisztus szellemisége sokszor ugyanúgy egy vallási (ez esetben keresztény!) rendszer ellenében jutott érvényre, mint ahogy Jézus saját korában a vallási berendezkedés ellen kellett, hogy meghatározza Önmagát. Az emberiség tehát Krisztus óta is fejlődött, és közelebb került a krisztusi tanítás irányához, ám sokszor nem Krisztus “hivatalos képviselőinek” hatására, hanem ellenére.

A mai korban is szembenézünk új kihívásokkal és kérdésekkel, akár az erkölcs (pl. szexuális orientáció, melegjogok, nemi egyenlőség), akár a tudomány  (pl. evolúcióelmélet) területén. Vajon tűzön-vízen át ragaszkodunk az általunk kényelmesen és kihívásmentesen berendezett világképhez, még ha az ellent is mond a tudománynak vagy a józan észnek, csak azért, hogy igazunkhoz ragaszkodjunk? Vajon sikerül-e felülemelkednünk a Törvény Betűjén, ha azt fedezzük fel, hogy az ahhoz való ragaszkodás káros embertársainkra nézve, és ellentmond a szeretet diktálásának? Nem fogjuk magunkat mi is a valóság rosszabbik oldalán találni Krisztus ellenében?

A kérdés az (és én kérek elnézést a kliséért), hogy vajon mit tenne Jézus?

A Biblia és mi

Bible_paperAhogy ígértem, megpróbálom felvázolni, hol tartok a Bibliával való kapcsolatomban jelenleg. Előtte azonban bemutatok még két könyvet nagyon röviden, ami nagy mértékben befolyásolta gondolkodásmódomat az utóbbi időben, de még ezek előtt szeretnék néhány dolgot leszögezni.

Ahány ember, annyi Biblia

Mindenkinek szubjektív kapcsolata van a Bibliával. Nincs két egyforma bibliaértelmezés, nincs két egyforma istenkép. Álomvilágban él az, aki azt gondolja, hogy létezik egységes, letisztult Bibliaértelmezés™®©. Nagy valószínűséggel nincs két ember, aki mindenben egyetértene a Biblia helyes értelmezésével kapcsolatban. Vannak persze alapigazságok, melyekben egyetérthetünk, és vannak nagyobb tömbök és csoportok, akik hasonlóan vélekednek bizonyos témákról, de még ezekben a csoportokban sincs teljes egyetértés, és/vagy nem minden területen. Aki tehát azt reméli, hogy eljut majd a letisztult, teljes, objektív igazságra, melyet a Szent Anyaszentegyház őríz egy Szent Helyen a Szent Széfben, az csalódni fog, aki pedig azt állítja, hogy ő teljesen objektíven vizsgálja a Bibliát vagy az igazságot, az jobb esetben téved, rosszabb esetben hazudik – akár önmagának is. Egyikünk sem képes teljes mértékben levetkőzni szubjektivitását – bár erre törekedni jó és nemes dolog –, és mindannyiunkat befolyásolnak külső és belső tényezők, még ha nem is vagyunk ennek tudatában.

Szószerint szószerint?

Emellett azt is le kell szögezni, hogy senki nem értelmezi a Bibliát szószerint minden területen. Sőt, számos olyan szakasza vagy akár könyve van a Bibliának, ahol komoly akrobatamutatványra van szükség ahhoz, hogy meg-, vagy már szinte kimagyarázzuk, hogy mire is gondolhatott a szerző (pl. nők fejének betakarása, az ósz-i törvény szelektív érvényessége, Prédikátorok könyve, Énekek Éneke, stb. stb.). Nem állítom, hogy ezekre nem létezik érvényes magyarázat, azt azonban látnunk kell, hogy a Bibliával kapcsolatban nem minden téma hever a felszínen. Igenis meg kell vizsgálni a kulturális, történelmi hátteret, vagy a szerző konkrét célját és olvasótáborát (ami nem magától értetődő), stb., hogy megértsünk és gyakorlatba ültessünk, vagy akár elvessünk (!) bizonyos igeszakaszokat vagy parancsokat (!). Ezek felett el lehet siklani, ezeket lehet nem tudomásul venni, de attól még ott vannak. A Biblia alapüzenete mindenki számára könnyen megragadható, így senki nincs elzárva a lényegi üzenet és az üdvösség elől, de részletkérdésekben a Biblia egyáltalán nem adja könnyen önmagát!

Tökéletlen krónikások

Arra is világos példákat látunk, hogy a Biblia hősei és lejegyzői nem voltak tökéletesek, és részleges ismerettel rendelkeztek. Teljesen nyilvánvaló például, hogy az első keresztények biztosak voltak abban, hogy még az ő életükben visszatér Jézus. Ez befolyásolta gondolkodásmódjukat, és ez az Újszövetség könyveire is hatással volt. A kérdés, hogy ez a nyilvánvaló tévedésük, elvesz-e bármely értéket írásaikból, kevésbé teszi-e őket Szentírássá? Vagy megnézhetjük például a rabszolgatartás kérdését. Az Újszövetség lejegyzői nem voltak mentesek koruk gondolkodásmódjától és társadalmi berendezkedésétől, és sehol sem ítélik el a rabszolgatartást, sőt arra bátorítják a hívő rabszolgákat, hogy ne akarjanak sorsukon mindenáron változtatni, és engedelmeskedjenek még a kegyetlenkedő uraiknak is, de vajon morálisan (vagy akárhogyan) igazuk volt-e pl. az amerikai rabszolgatartóknak, mikor a Szentírásra hivatkozva tulajdonként és állatként tekintettek rabszolgáikra, és úgy is bántak velük? Ez a téma sem dolgozható fel felszínes kapirgálással; nem kis utánajárást és gondolkodást igényel, hogy miért is nem volt igaza Leonciónak, hanem inkább Isaurának. Ez csak néhány példa a sok közül, és akkor még nem beszéltünk ugyanazon események különböző lejegyzéseiről, akár egy bibliai könyvön belül.  Miért gondoljuk hát azt, hogy a Biblia lejegyzőinek mindenben tökéletesen és minden tényre kiterjedően igazuk volt, és ők már előre tudták, hogy e=mc²? Egyáltalán miért gondoljuk azt, hogy a Biblia szerzői azt szerették volna, hogy írásaikat mindenféle szempontból tökéletes és tévedhetetlen írásként olvassuk? Isteni hitelét veszti-e a Biblia, ha nem mindenben felel meg modernista és perfekcionista elvárásainknak? Többek szerint nem.

Meséld el te!

Peter Enns-t már említettem korábban egy könyv kapcsán, és annyira felkeltette érdeklődésemet az álláspontja, hogy elolvastam egy újabb könyvét (The Bible Tells Me So: Why Defending Scripture Has Made Us Unable to Read It). Ha egy mondatban össze akarnám foglalni Enns látásmódját, akkor azt mondanám (őt idézve), hogy “Isten hagyta, hogy gyermekei mondják el a történetet”. A saját szemszögükből, a saját koruknak megfelelően, a saját felfogásuk és céljaik szerint. Ezért egyetlen bibliai könyv és elbeszélés sem mentes feljegyzése korának és elbeszélési kultúrájának jellemzőitől. A kor egy adott pillanatában tekint az író vissza az időben, hogy elmondjon történeteket a korra jellemző nyelvezettel, az író céljának megfelelően tálalva, tekintettel az akkori körülményekre. Ezért sok ószövetségi könyv és történet mitizált és heroizált elbeszélés, melyek valós történelmi maggal rendelkeznek, de a kor sajátos nyelvezetében íródtak, ami merőben eltér a mai modern történelemfelfogástól és elbeszélési kultúrától. Ezek a történetek nem úgy “tényszerű” beszámolók, ahogy azt mi elvárnánk tőlük, ezért nem a mi modern elvárásainknak megfelelően működnek. Történelmi, tudományos megállapításaik nem minden esetben mérvadóak mai, fejlettebb ismereteink fényében, istenképük is kiforratlanabb, a kor sajátosságainak megfelelő, esetenként hiányos, és akár el is tér a Krisztusban kijelentettől. Enns szerint hagynunk kellene, hogy a Biblia az legyen ami, és nem ráaggatni saját elvárásainkat és igényeinket.

Sokszínű tanúságtevés

A másik könyv, ami nagy hatással volt rám a témában Derek Flood: Disarming Scripture… (kb. A Szentírás lefegyverzése…) című műve. A szerző fő célja összhangba hozni Jézus nyilvánvaló erőszakmentességét a Biblia egyéb, első olvasatra (és talán másodikra is) erőszakos szakaszaival. Azonban, hogy ezt megtegye, egy merőben más (és új?) bibliaértelmezést kell felkínálnia, ami jelentősen eltér a ma leginkább elterjedtől. Az Ószövetséggel kapcsolatban Flood Walter Bruegemann munkásságához nyúl vissza, melyben Bruegemann arra a felszínes olvasáskor talán nem annyira nyilvánvaló tényre világít rá, hogy az Ószövetség nem egy homogén tanúságtétel Istenről, hanem számos egymással versengő, sőt olykor egymásnak ellentmondó tanúságtétel. Ezért van pl. több teremtéstörténet vagy özönvíz történet, ami aztán később összefonódott, ám felismerhető és megkülönböztethető maradt. Ezért maradt ránk például a királyság korából két, olykor egymástól eltérő történet (Sámuel és Királyok, ill. Krónikák könyvei). Ez a fajta belső vita egyáltalán nem idegen a zsidó gondolkodásmódtól, illetve a judaizmus világától, amely nemcsak megengedi a vitát és kétségbevonást, hanem olyan szinten tiszteli és nagy becsben tartja, hogy fel is jegyzi annak történetét (ld. Talmud).

Kérdés nélküli engedelmesség vs. hithű megkérdőjelezés

Ez a plurális tanúságtétel az Ószövetség istenképében is megmutatkozik: látható egy erőszakos, agresszív Isten képe, aki kérdés nélküli engedelmességet (“unquestioning obediance”)  követel, míg felsejlik egy másféle Isten képe, aki teret enged a hithű megkérdőjelezésnek (“faithful questioning”). Ez a kettős tanúságtétel Isten személyére vonatkozóan végighúzódik a teljes Ószövetségen, és nem csak lehetővé teszi, hanem egyenesen megköveteli, hogy válasszunk. Az Újszövetség pedig annak lejegyzése, ahogy Jézus (és később valamilyen szinten az első hívők) voksát nem a kérdés nélküli engedelmesség mellé teszi (ami a farizeusok kenyere volt), hanem hithű megkérdőjelezés mellé. Minden egyes alkalommal, amikor a Törvény szigorú értelmezése alapján a kor vallási vezetői érvényt akarnak szerezni a Betűnek, és ezzel kárt tenni embertársaikban (kérdés nélküli engedelmesség), Jézus felülírja, kétségbe vonja a Betű szigorú és erőszakos hatályát (hithű megkérdőjelezés). A bibliaértelmezésnek egy olyan irányát határozza meg Jézus bizonyos ószövetségi szakaszok átértelmezésével, amely egy forradalmi és korát (sőt sok szempontból a mi korunkat is!) messze meghaladó etikai szintet képvisel. Nincs lehetőségem itt részleteiben ismertetni Flood érveit, de számos jézusi vagy páli szakasz új fénybe kerül a fentiek figyelembevételével. Rendkívül érdekes, és minden bizonnyal sok jövőbeli vitát gerjesztő olvasmány!

Itt most abbahagyom, mert már így is nagyon hosszú lett, de nemsokára jelentkezem “A Biblia és én” címmel.