Új kezdet

download.jpgAki követte blogomat az utóbbi 2-3 évben, tudja, hogy milyen folyamaton mentem keresztül, és milyen – számomra is meglepő – fordulatot vett a szellemi utam. Sok töprengés, olvasás, kérdésfeltevés, és információ-ülepítés van a hátam mögött. Nemcsak teológia kérdésekben kellett sok mindenen átrágnom magam, hanem az azokra adott lehetséges válaszok potenciális gyakorlati következményein is.

Végeztem. Leülepedtek bennem a dolgok, nyugvópontra helyeződtek, és teljes békességgel és higgadtsággal meghoztam egy döntést, és megtettem azokat a gyakorlati lépéseket, amik ennek következményeként szükségesek. Aki érzékelte az utóbbi két évben írásaim irányát, azt nem fogja meglepni a döntésem, de tudom, hogy még néhány a szívemhez nagyon közel álló barátomat és testvéremet is sokkolni fogja a hír, hogy arra jutottam, hogy katolikus leszek. Mindent mérlegre téve és felmérve a “költségeket”, ez a legőszintébb és a bennem lévő valósággal leginkább összhangban álló dolog, így nincs már mire várnom. Aki emiatt most kiakad, szeretném, ha tudná, hogy ugyanaz az ember vagyok, akinek megismert, csak éppen megtaláltam a valódi szellemi otthonomat. Bármennyire is nehéz volt az elmúlt pár év, mire ez a döntés megszületett, mégis rendkívül nagy öröm van bennem ezzel kapcsolatban és tele vagyok várakozással. Nincsenek illúzióim sem, természetesen, hiszen tisztában vagyok a Katolikus Egyház állapotával és problémáival, és fel vagyok készülve arra is, hogy akár emberekben, akár az intézményben további csalódásokat “gyűjtsek be”, de annál már tapasztaltabbnak tartom magam, hogy ezek különösképpen kizökkentsenek.

Első lépésként tehát, őszintén elmondtam a gyülekezetnek, hogy milyen döntés született bennem és időt hagytam arra, hogy mindenki meghozza a döntést azzal kapcsolatban, hogy közösségként hogyan folytassuk. Két út állt előttünk: vagy Golgota maradunk, de én nem vezetem tovább a közösséget; vagy együtt maradunk, de egy felekezetközi (ha úgy tetszik, ökumenikus), független bibliatanulmányozó / imacsoportként folytatjuk, aminek én nem leszek pásztora, csak tagja ill. egyik vezetője. A közösség úgy döntött, hogy maradjunk egyben.

Ezután megkerestem azokat a Golgotás “elöljáróimat” (az idézőjel azért szükséges, mert a Golgota valójában független gyülekezetek “franchise”-aként működik, így nincs egyértelmű alá-fölé rendelt viszony), és elmondtam, hogy mi zajlott le bennem és milyen döntést hoztunk gyülekezetként, valamint elbúcsúztam a többi pásztortól, szeretetben és békességben. Azt hiszem, sikerült nagyon őszintén, egyenesen és békében lezárni ezt a korszakot, a visszajelzések legalábbis ezt mutatták. A továbbiakban is nagy szeretettel és hálás szívvel fogok a Golgotára gondolni, és tudom, hogy akiket közelebbről sikerült megismernem közülük, testvérükként fognak tekinteni rám/ránk is.

Ezután pedig jelentkeztem katekumenátusra, ami épp szeptemberben indul Szombathelyen a ferencesek szervezésében. A katekumenátus (amit a google automata helyesírás-ellenőrzője, következetesen “menekültstátus”-nak akar megváltoztatni… :D (végül is van benne valami)) egy olyan folyamat, amiben a felnőttként “betérni” akarók mélyebben megismerkedhetnek a katolicizmussal, és aminek végén (1-2 év után húsvétkor) hivatalosan is tagjává válhatnak az Egyháznak a betérő szentségek vételével (keresztség, bérmálás, stb.). Ez még nem jelent elköteleződést, így még ezután is mondhatom, hogy bocs, inkább még sem, de ennek nem sok esélyét érzem.

Végül pedig, Nektek, kedves olvasóim szerettem volna hírül adni ezt a dolgot, mert sok szeretett testvérem olvassa ezt a blogot, akik többségével még személyesen nem is találkoztam, mégis fontos részét képezik az életemnek.

Így a végén, egyik kedves gyermekkori mesefigurám (Füles Mackó) dala jut eszembe, kicsit átköltve: “De ugye szerettek, ha katolikus is vagyok?”