Recept és hozzávalók (4) – az álomgyülekezet

imgresFolytatva (és terveim szerint befejezve) ezt a sorozatot, megkísérlem leírni, mik a jellemzői a szemem előtt lebegő álomgyülekezetnek. Tisztában vagyok vele, hogy nincsen hibátlan gyülekezet és tökéletes recept, sőt hiszem, hogy minden gyülekezetnek meg kell találnia a saját útját, mégis úgy gondolom, a következő dolgok egy egészséges gyülekezetben valamilyen módon ott kell, hogy legyenek. Ezeket a célokat próbáljuk megvalósítani a mi gyülekezetünkben egy ideje, így arról is be fogok tudni számolni, hogy milyen akadályok gördülnek megvalósításuk elé.

Egymást

“Mi hát a helyes, testvéreim? Amikor összejöttök, mindegyikőtök igyekezzen a többieket építeni! Egyikőtök énekeljen egy dicsőítő éneket, a másik tanítson, a harmadik mondja el, amit Isten kijelentett neki, más valaki szolgáljon a nyelvek ajándékával, valaki pedig magyarázza meg — de mindenkinek az legyen a célja, hogy szellemileg erősítse a gyülekezetet!” (1Kor 14:26, EFO)

Elég csak beírni egy bibliakeresőbe azt a szót, hogy egymást, és képet kaphatunk arról, hogy a gyülekezet az egy olyan közös-ség, amibe mindenki beleadja magát, hogy a többieket építse. Álomgyülekezetemben erre mindenkinek lehetősége van és mindenki felelősségének is érzi ezt. Mindenki imádkozó szívvel készül az alkalomra, nem pedig csak megjelenik, hogy neki szolgáljanak. Az alkalmon pedig lehetősége van megnyilvánulni. Persze a másik építése nem mindig kell, hogy a teljes gyülekezet előtt történjen, sőt valami jellegéből fakadóan mindenki tudomása nélkül kell, hogy történjen, de ha valakinek a teljes gyülekezet felé van mondanivalója, akkor arra is lehetőséget kell biztosítani. A többiek pedig megítélik, hogy amit mondott, az valóban az Úrtól van-e, vagy csak a későn elfogyasztott túlzott mértékű töltött-káposzta ihlette.

Természetesen ez nem kell, hogy mindenféle szervezést és irányt nélkülözzön, az alkalmaknak nem kell feltétlenül vagy mindig (vagy egyáltalán!) spontánnak lenniük, lehet előre eldöntött útmutatások szerint is haladni (pl. egy bibliai könyvön végighaladva, vagy egy témát feldolgozva), de a lényeg, hogy mindenki részt vehessen, hozzájárulhasson és hozzá is járuljon a gyülekezeti alkalomhoz. Ez azt sem jelenti, hogy minden alkalmon mindenki felszólaljon, de a gondolkodásba be kell, hogy ivódjon, hogy az alkalom nem (csak) arról szól, hogy mit kapok, hanem (sokkal inkább) arról, hogy mit adok a többieknek.

Sokszínűség

Ahogy korábban írtam, ez biztosítja, hogy Isten bölcsességének és személyének sokszínűsége a tagok sokszínűségén keresztül megnyilvánuljon. Istenből nem csak azt a darabot látja a gyülekezet, amit Józsi pásztor megragadott Belőle, hanem, azt is, aki Juli dalaiban megszólal, aki Peti verseiben mennydörög, aki Marcsi imáiban felmagasztalódik, aki Zoli igemagyarázásában érthetővé válik, aki Eszter próféciáin keresztül vigasztal vagy megfedd, aki Pista bácsi álmain keresztül utat mutat, stb. stb. Mindannyian csak rész szerint ismerjük Istent, ám ha ezeket a részeket meg tudjuk mutatni egymásnak, máris tisztább és teljesebb képet kapunk Istenről. A rész szerinti ismeretünk különbözősége nem vitákat fog gerjeszteni, hanem a másik értékelését: a kéz nem mondja a lábnak, hogy nem jó semmire, és nincs rá szüksége, hanem tudomásul veszi és értékeli, hogy nélküle sehova se jutna.

Ennek megvalósulásához elengedhetetlen, hogy minden a szeretet, kölcsönös tisztelet és tolerancia jegyében történjen. Álomgyülekezetemben csupán a keresztény hit alapkérdéseiben kell egyetérteni (amit az ősi hitvallások megfogalmaznak), minden egyébben szabad különböző véleményen lenni. Nincs hivatalos, központi álláspont, illetve, ha van is, nem kell azzal mindenáron egyetérteni, ha az a hit alapkérdéseit nem érinti. Lehet másként vélekedni tudományos kérdésekről, bibliaszakaszok értelmezéséről, a helyes keresztségről, a lelkek örök sorsáról, gyereknevelésről, szexualitásról, stb.

Tartalomhoz a forma

Ahhoz, hogy a fentiek működni tudjanak, a gyülekezet formájának bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. Nyilván ahhoz, hogy mindenki aktívan hozzá tudjon járulni az alkalomhoz a létszám nem lehet nagyobb max. néhány tucatnál. Hogyan lehet ezt megvalósítani (főleg, ha a gyülekezet nagyobb)? Több ötletem is van (ezek nincsenek kőbe vésve, csak ötletelek):

  • A heti gyülekezeti alkalmak kis csoportokban történnek (házanként vagy valamilyen bérelt teremben, szerintem mindegy). A csoportok lakhely szerint kerülnek felosztásra, mindenki a hozzá közeli csoportba jár. A csoportok ugyanazt az igeszakaszt vagy témát dolgozzák fel az adott héten, kiegészítve mindazzal, amivel a csoport tagjai egyenként készülnek az alkalomra. Havi vagy kéthavi rendszerességgel az egész gyülekezet összejön egy nagy szeretetvendégségre, ahol a különböző csoportok vezetői tanítanak, de ugyanúgy lehetőséget adnak bárkinek a felszólalásra;
  • A teljes gyülekezet összejön hetente, ám a terem kialakítása nem úgy néz ki, hogy elől a színpad, előtte pedig a széksorok, hanem több asztal körül több szék, így a gyülekezet kis csoportokat alkot. A közös dicsőítés után, egyvalaki vagy néhányan a teljes gyülekezet felé szolgálnak tanítással, ám ez max. 20-25 perc hosszú. Ezután a gyülekezet csoportonként “dolgozza fel” az elhangzottakat, megosztva látásaikat, kérdéseiket, stb. Ezek után asztalonként vagy közösen úrvacsorát vesznek, esetleg még lehetőséget biztosítanak néhány embernek a teljes gyülekezet megszólítására. (Ez egyébként valahol működik is, de már nem pontosan emlékszem, melyik könyvben olvastam.)

Bármely felállás megfelelő, amennyiben lehetővé teszi és elvárja az emberektől az aktivitást, a közös részvételt, ajándékaik megcsillantását.

Krisztus a fej

Álomgyülekezetemben mindenki egyenlő. Ajándékokban, ismeretben, funkcióban, szerepben és abból fakadó felelősségben és megbecsülésben lehet (és lesz) különbség a tagok között, de senki sem nagyobb a másiknál, nem áll a másik felett, stb. Hiszek a vezetésben és a vezetőkben, de nem hiszek speciális kenetben, nagybetűs Szolgálati Ajándékban, ami valamiféle alanyi jogú felsőbbrendűséget és beavatottságot jelent, akinek mindig igaza van. A gyülekezet vezetői azok kell, hogy legyenek, akikre a többiek felnéznek kipróbáltságuk, példamutató életük, bölcsességük, szolgálatkészségük, szeretetük, stb. miatt. Hiszek abban is, hogy vannak emberek, akiket Isten egy közösségben útmutatóul adott, akik segítenek megérteni Isten vezetését a közösség számára, ám ez sosem jelenti, hogy véleményüket és látásukat senki sem kérdőjelezheti meg, illetve, hogy Isten vezetése csak és kizárólag rajtuk keresztül valósulhat meg. Nem hiszek az egyszemélyes vezetésben sem, sőt óriási veszélyforrásnak tartom. Ezért nem hiszek az egypásztoros modellben, álomgyülekezetemben többszemélyes vezetés valósul meg (vének, presbiterek), akik azért kerültek “pozíciójukba” (ami inkább funkció, mint pozíció, hiszen nem állnak a többiek felett), mert jellemükkel és életükkel vezetőknek bizonyultak, nem pedig mert felküzdötték magukat a “csúcsra” vagy mert Isten megjelent nekik álmukban és “megkoronázta” őket. Feladatuk elsősorban a gyülekezet “úton” tartása, útmutatása, a tanítás tisztaságának őrzése, a gyülekezet egészséges működésének felügyelése, egyszóval a felvigyázás. A vezetők nem uralkodnak a nyáj felett, hanem szolgálják azt.

Na, most hirtelen ennyi jutott eszembe, és sajnos nem sikerült a végére érnem a sorozatnak, úgyhogy az akadályokról a következőben írok.

Disclaimer (<– még mindig nem tudom magyarul): tudom, hogy ez nem aperitif, hanem utópia (értitek, utó-pia, hehe… khm), ezért is hívom “álomgyülekezetnek”. Azonban ez számomra egy olyan álom, amiért érdemes küzdeni. Ez a küzdelem iszonyat nehéz, és a klasszikus modell sokkal kevesebb ellenállásba ütközik, de abban én már nem tudok hinni, ezért pedig kész vagyok küzdeni. (Még ha 3-4 havonta fel is akarom adni)

Recept és hozzávalók (4) – az álomgyülekezet” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Emberi dolog | re : valve

Hozzászólások lezárva.