Kálvária

MV5BMTc3MjQ1MjE2M15BMl5BanBnXkFtZTgwNTMzNjE4MTE@._V1_SX214_AL_“Meg fogom ölni, Atyám. Meg fogom ölni, mert nem tett semmi rosszat. Meg fogom ölni, mert ártatlan.”

Ezekkel a sorokkal indít a rendkívül felkavaró és elgondolkodtató Calvary (Kálvária) című film, ami egy ír katolikus papról szól, aki egyik vasárnap gyóntatás közben kapja ezt a rendhagyó “bűnvallást”. Ezzel az indítással durván gyomorszájba vágja és egy percre sem engedi el a nézőt a film, főleg, ha az illető hívő vagy éppen részben vagy egészben Isten szolgálatában éli az életét. Az indítást még drasztikusabbá teszi az, hogy előtte a tervezett gyilkosság okáról is beszámol a “vétkező”: egy azóta már halott katolikus pap hét éves korától fogva öt éven keresztül rendszeresen és kegyetlenül megerőszakolta.

Innentől indul a visszaszámlálás a tervezett gyilkosság napjáig. Elkísérjük a főszereplőt utolsó (?) hetén, megismerve jobban őt, családját és a kisvárost, aminek szolgálatában áll. Vele vagyunk, ahogy fontolgatja, milyen lépéseket tegyen a fenyegetés hatására, ahogy igyekszik végezni szolgálatát a rábízottak felé, ahogy próbálja egyben tartani saját és környezete széthullani látszó életét. Ahogy haladunk előre a héten, úgy sűrűsödik az a kavargó sötétség, ami a meseszép ír kisváros lakóinak az életében gomolyog, és amivel szemben a pap próbál tehetetlenül talpon maradni.

A film legsúlyosabb témája nyilván az Egyház rothadt bűneinek a bűze: pedofília, a szellemi tekintéllyel és Isten nevével való visszaélés, elanyagiasulás és minden egyéb, ami az évszázadok alatt rátapadt Krisztus hirdetőinek és követőinek “bizonyságtételére”. Jogos-e, hogy egy jó, becsületes és az övéivel törödő papnak kelljen viselnie és elhordoznia az általa képviselt Egyház bűneit? Van-e feloldozás vagy csak a megérdemelt bűnhődés? Ezekkel a kérdésekkel nem csak egy katolikus papnak kell szembenéznie, hanem mindenkinek, aki Isten követőjeként szeretné, hogy az emberek meghallgassák.

A másik téma, amit a film erős kontraszttal bemutat, az ennek a bemocskolt hírnevű és hitelét vesztett Egyháznak az irrelevanciája, erőtlensége és tehetetlensége a mai világban. Ahogy ez a becsületes pap próbál segíteni eltévelyedett, önmagukban és egymásban kárt tevő bárányainak, ám mindig csak megvetéssel, elutasítással vagy, ami talán még rosszabb, vállrándítással találkozik, jól tükrözi, ahogy az Egyház ma már a társadalom nagy részére abszolút semmilyen hatással nincsen, teljesen irreleváns tényezővé vált. A fájdalmas helyzet az, hogy nem érdekli már a világot, hogy miről mi a véleményünk, nem érdeklik tiltakozásaink, figyelmeztetéseink, fenyegetéseink és petícióink, köszönik szépen jól meg vannak nélkülünk, élvezik rövid kis életüket, ameddig csak lehet, köszönik, nem kérnek ítélkezéseinkből és ujjmutogatásunkból.

Ahogy elkísérjük a film halálra ítélt főhősét a maga kálváriáján, úgy értjük meg, hogy miért szükségszerű és elkerülhetetlen, hogy találkozzon gyilkosával, még ha a film végkimenetele nem is eldöntött (legalábbis nem árulom el). Ami viszont bennem a film hatására egy óriási kérdésként megmaradt és azóta is lüktet: mit tegyünk most? Hogyan tovább? Úgy sejtem a válaszban ott kell, hogy legyen egy nagy adag szembenézés, elnémulás, bocsánatkérés, megtérés, mélyre ásás, és talán a végén újra emlékezünk arra, hogy mi az az Üzenet, amire ma is mindenki éhezik és ami ma is fel tudja forgatni a világot, gyógyulást, bűnbocsánatot és valódi békésséget hozva.

Reklámok