Végső vízválasztó

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Előző bejegyzésem azoknak a keresztény testvéreimnek szólt, akik elfogadják, hogy léteznek homoszexuális orientációval született keresztény testvéreik, és krisztusi módon szeretnének hozzájuk fordulni, velük törődni és feléjük szolgálni. Úgy gondolom, hogy aki addig eljut hozzáállásában, amire a Gushee által felsorolt hét pont kéri, már nagyon messze eljutott abban, ahogy minden kereszténynek a kérdéshez hozzá kellene állnia. Ezért előző bejegyzésemet tekintem a legfontosabbnak a sorozatban.

Gushee azonban tovább megy ennél is, és könyvében megvizsgálja azokat a bibliai szakaszokat, amelyeket legtöbben idéznek a homoszexualitás kérdésében. Igyekszik alternatív magyarázatokkal szolgálni vagy legalábbis rávilágítani a szakaszok értelmezési kihívásaira, feltárva, hogy nem annyira fekete-fehér az adott szakaszok jelentése, mint ahogy első olvasásra tűnik. Nyilván a Bibliát komolyan vevő és követni igyekvő hívők számára ezeknek a szakaszoknak az értelmezése a legfontosabb kérdés, így bizonyára egy ilyen könyvvel kapcsolatban is erre a legkíváncsibbak, mint ahogy jelen sorozatom olvasása közben is sokan erre várnak leginkább: nyerjen bizonyítást a Bibliából, hogy a homoszexualitással nincsen probléma, adjon valaki egy olyan nyomós érvet és bibliaértelmezési rendszert, amely a homoszexualitás és a Biblia tanítása közötti feszültséget feloldja. Nos, aki erre várt, annak csalódást kell okoznom, bár aki mélyebben foglalkozott már ezzel a kérdéssel, annak ez nem lesz meglepő. Mint ahogy minden homoszexualitással foglalkozó keresztény könyv vagy értekezés leggyengébb és legkevésbé meggyőzőbb pontja a kérdésben a gyakran emlegetett igeszakaszok magyarázata, úgy ebben a könyvben is ez a leggyengébb pont. Nem azért, mert nem kínál megfontolandó, értelmes és érdekes érveket, szempontokat, hanem mert ezek az érvek önmagukban nem fognak senkit meggyőzni, akik pusztán az adott bibliaszakaszok vizsgálatát tekintik perdöntőnek a kérdésben. Gushee érveit csak azok fogják megfontolandónak tartani, akik eleve problémásnak tartják a Biblia látszólagosan egyértelmű tanítását a kérdésben. Számukra jelenthetnek az érvek és az igeszakaszok tradicionális értelmezésével kapcsolatban megfogalmazott kételyek értelmi muníciót, ám nem ez fogja őket meggyőzni a kérdésben, mert ezek mindig csak pehelysúlyú bibliaferdítésnek és belemagyarázásnak fognak tűnni a Biblia látszólagosan egyértelmű kijelentéseihez képest. Ugyanebből az okból azok a hívők, akik eleve nem szimpatizálnak a meleg-jogokkal, nem fognak megrendülni hitükben Gushee érveit olvasva.

Ebből kifolyólag – és helyszűke miatt – nem is kívánom Gushee érveit és bibliamagyarázatát felvázolni. Aki szeretne megismerkedni ezekkel az érvekkel, az megteheti, ha megnézi Matthew Vines mára igen elterjedt és színvonalas videóját, ha van bő egy órája, melynek magyar fordítása is elérhető. Mindenképpen javaslom ennek a videónak a megnézését, már csak azért is, hogy eloszlasson néhány melegekkel kapcsolatos sztereotípiát és megmutassa küzdelmeik valódiságát. Értelmes, érző, szeretetre és elfogadásra méltó emberek ők, és úgy gondolom, egy ilyen videó többet tesz a melegek elfogadásáért, mint akárhány megosztó méltóság menet, bár azok létjogosultságát is megértem. Szóval, akit érdekelnek az érvek és alternatív bibliamagyarázatok, azok megismerkedhetnek velük.

Ahogy már korábban írtam, nem ezek mentén fog eldőlni ez a kérdés. Persze, aki a tradicionálistól eltérő meggyőződésre jut a kérdésben, annak fontos lesz, hogy akár így is lehet értelmezni az adott szakaszokat, és azok nem az elkötelezett, monogám, életre-szóló és homoszexuális orientációból fakadó kapcsolatot ítélik el, de nem ez fogja őket átbillenteni a meleg-jogokat támogatók táborába, hanem valami más. Ez a valami pedig az ismeretlentől való félelem megszűnése megismerés által. Ahogy egyre több meleg ember és köztük egyre több keresztény bújik elő, úgy fogja a társadalom és a kereszténység meglátni, hogy ők nem félelmetes, fertőző, elferdült, perverz alakok, akik alig várják, hogy ágyba bújhassanak gyermekeinkkel, hanem közülünk való, normális és átlagos emberek, akik történetesen nemi orientációjukban különböznek tőlünk. Nem akarják ők megváltoztatni a világot és mindenkit a saját oldalukra állítani, csupán azt kérik, hogy adjunk helyet nekik is, egyenlő méretűt. Az Egyház pedig azzal fog egyre inkább szembesülni, hogy meleg testvéreik minden egyébben nagyon is hasonlítanak rájuk: vannak köztük konzervatívak, progresszívak, kreacionisták és evolúciót hívők, nyelveken szólók vagy visszafogottabbak, stb. Egy dolog azonban közös bennük és bennünk: Isten munkát végez bennük és rajtuk keresztül, és nagyon úgy tűnik, Isten ezen munkája független nemi orientációjuktól. Kicsit úgy tűnik, mintha Istent ez a dolog sokkal kevésbé foglalkoztatná, mint minket, akik úgy ragaszkodunk jól megszokott rendszereinkhez és skatulyáinkhoz, mintha identitásunk és biztonságuk tőlük függene, inkább, mint Istentől.

Reklámok

Krisztusi hozzáállás

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_David P. Gushee könyve apropóján indított sorozatom eddigi bejegyzéseiben addig jutottunk, hogy elfogadjuk (vagy sem), hogy vannak homoszexuális orientációval született emberek (első útelágazódás), akik közül vannak keresztények (újabb elágazódás), kik gyülekezeteinkben ülnek. Több évtizednyi szekuláris és keresztény tapasztalat emellett azt tűnik alátámasztani, hogy a szexuális orientáció nem megváltoztatható az esetek elsöprő többségében (újabb útelágazódás). A homoszexuális orientációjú emberekhez fűződő viszonyunk sokféle lehet, ám a teljes elutasításuk nem összeegyeztethető Krisztus tanításával és az Egyház jó hírt és gyógyulást, helyreállást közvetítő missziójával. Az a minimum, hogy meleg testvéreinket gyülekezetünkbe be- és elfogadjuk, és az igazi és végső nagy vízválasztó az, hogy engedjük-e, hogy szexualitásukat egy életre-szóló, elkötelezett, monogám kapcsolatban megéljék, vagy az egyetlen Isten követésével összeegyeztethető utat számukra a cölibátusban szabjuk meg. Azt hiszem, hogy a legnagyobb dilemma ma ez, itt tart jelenleg a vita, én is e két vélemény között találom magamat, hol egyik, hol másik irányba billen bennem szívem mérlegnyelve. Érdekes adalék talán, hogy maguk az LMBT keresztények is erősen megosztottak a kérdésben, és külön kifejezésük van az egyik és a másik véleményoldalon álló testvéreikre: Side A (házasságpártiak) és Side B (cölibátus-pártiak). (Erről és egyéb keresztény LMBT témáról olvashat minden kedves érdeklődő a Gay Christian Network rendkívül színvonalas és informatív weboldalán.)

Gushee is tisztában van azzal, hogy ez nem egy egyszerű kérdés, hanem egy hosszas gondolkodást igénylő határvonal, és nagyon tisztelettudóan szólítja meg azokat a keresztény testvéreit, akik ezt a lépést már (vagy még) nem tudják tiszta lelkiismerettel meglépni. Őket néhány gyakorlati dologra hívja:

  1. Olvassák el LMBT emberek történeteit, illetve elismert kortárs pszichológiai értekezéseket, hogy jobban informáltak legyenek! (Erre már magyarul is van lehetőség, pl. a Coming out könyv weboldalán, ami egy magyar meleg keresztény története. Épp olvasom.)
  2. Tudatosítsák magukban, hogy bármely teremben, ahol 20 vagy több ember van jelen valószínűleg legalább egy LMBT orientációjú! Adják ehhez hozzá annak az embernek a barátait és családtagjait, akik szeretik őket, így bármely pillanatban, amikor megnyilatkoznak „azokról a melegekről” vagy a „buzikról”, akkor jó eséllyel érintett emberek is jelen vannak! Tisztelettudóan és ne megvetéssel beszéljenek róluk, mert az csak még jobban elidegeníti őket (és nem mellesleg nem méltó magatartás egy hívőhöz)!
  3. Fogadják meg magukban, hogy nem engednek meg semmilyen becsmérlését, cikizését, kifigurázását LMBT embereknek a jelenlétükben! Ahogy nem elfogadható a niggerezés, zsidózás, stb. úgy nem megengedhető a buzizás, köcsögözés, stb. (Bár a magyar valóság is itt tartana…!). Ha valaki ilyen hangnemben szólal meg, azt kérjék meg, hogy fejezze be, még ha a szószék mögül nyilvánul is meg így!
  4. Segítsenek szülőknek jól reagálni, ha kiderül, hogy gyermekük meleg! Tegyék gyülekezeteiket olyan közeggé, ahol a szülők tudják, hogy soha nem az elutasítás és kiközösítés a megfelelő reakció egy ilyen helyzetben!
  5. Próbáljanak megismerkedni meleg keresztényekkel, ha erre van lehetőségük!
  6. Váljanak szószólóivá annak, hogy gyülekezeteik elfogadóvá váljanak a melegek iránt, amennyire csak lehetséges a gyülekezet teológiai keretein belül! Kérjék, hogy vezetőik legyenek világosak ebben a kérdésben, ne pedig tereljenek, ha a kérdése felmerül!
  7. Még ha ellenzik is a melegházasságot, igyekezzenek támogatni minden olyan polgári kezdeményezést, amely arra törekszik, hogy megakadályozza a melegek cikizését, kigúnyolását, megbélyegzését, bántalmazását, hátrányos megkülönböztetését!

Úgy általában, azt kéri Gushee mindenkitől, hogy szeretettel és szolgálatkészséggel legyenek LMBT testvéreik és embertársaik irányába, igyekezzenek megismerni és támogatni őket, ameddig csak lelkiismeretük engedi. Ebben teljesen egyetértek Gushee-val, és úgy gondolom, itt Magyarországon (is) van hova fejlődnünk ebben.

Helyzetkezelések

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Ahogy az előző bejegyzésemben írtam, David P. Gushee könyve alapján az első nagy kérdés, amiben döntenünk kell a homoszexualitás témáját vizsgálva, hogy elfogadjuk-e, hogy vannak olyan emberek, akik biológiailag determinálva a saját nemükhöz vonzódnak érzelmileg és szexuálisan? A tudomány ebben a kérdésben nagyjából konszenzusra jutott, ám az egyház sokáig kétségbe vonta ezt, és a homoszexualitásra valamiféle torzulásként tekintett, amit valamilyen gyermek- vagy tinédzserkori trauma, abúzus, nevelési hiba vagy pusztán a parttalan szabadosság és élvhajhászat idéz elő. Az utóbbi években azonban jelentős változás történt az egyházban ezzel kapcsolatban, és egyre inkább elfogadottá válik a nézet (persze nem kizárva az egyéb okokat), hogy igenis vannak olyan emberek, akik egyszerűen így születnek. Ahogy előző bejegyzésem végén említettem, ezek közül az emberek közül – már csak a nagy számok törvénye alapján is – sokan ott vannak közösségeinkben, így egyáltalán nem mindegy, hogyan vélekedünk ebben a kérdésben, milyen hangnemben és tartalommal beszélünk róla, illetve miként kezeljük a helyzetet a tettek síkján.

Gushee hat pontban foglalja össze könyvében a lehetséges módokat, ahogy gyülekezetek megközelít(het)ik a kérdést, ezeket szeretném röviden ismertetni:

  1. „Ne tegyél fel kérdést!”: bizonyos gyülekezetek egyszerűen nem foglalkoznak az ilyen etikai kérdésekkel és nem vizsgálják, nem szólnak bele tagjaik erkölcsi életébe. Kérdéses, hogy ezekben a közösségekben milyen módon működik a gyülekezeti fegyelmezés, illetve van-e rá egyáltalán igény (és helyénvaló-e ez)?
  2. „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?”: vannak közösségek, akik a gyülekezetre, mint valamiféle hadikórházra tekintenek, ahol mindenki beteg a maga módján, és arra bátorítják híveiket, hogy ne egymás életének erkölcsi megítélői legyenek, hanem csak a sajátuké (Rm 14:4);
  3. „Párbeszéd a tisztánlátásért”: vannak közösségek, melyek azt mondják, hogy ez az erkölcsi kérdés jelenleg bizonytalan terület, és hogy elkerüljék közösségük szétszakadását, a “párbeszéd periódusát” hirdetik meg, és bátorítják a tagokat, hogy hallgassák meg egymást, illetve beszélgessenek LMBT ismerőseikkel, hogy jobban megismerjék őket és történetüket. Vannak, akik egy lépéssel tovább mennek és a témát „vitatható ügynek” nyilvánítják, és tagjaikat békés együttélésre hívják, a kérdésben eltérő meggyőződésük ellenére;
  4. „Pásztori igazodás”: vannak gyülekezetek, akik bár vallják, hogy Isten eredeti és tökéletes terve az emberi szexualitásra vonatkozóan a házasságban megélt, heteroszexuális, életre-szóló, monogám kapcsolat, ám elismerik, hogy mindannyian valamilyen módon híján vagyunk Isten tökéletes elképzelésének az élet valamely területén, így a gyülekezetek és vezetőik folyamatosan igazodnak a bukott világ realitásaihoz. Ez történt egyébként például a válás kérdésében, mellyel kapcsolatban Isten igéje elég világosan fogalmaz, amihez sokáig ragaszkodott is az Egyház, mégis ma már nem ritka a gyülekezetben elvált és (akár többedszerre is) újraházasodott tagokat, párokat látni. Illetve hasonlót látunk a házasság előtti együttélés térnyerésében is. Ahogy a pásztori szolgálat ezek felé a párok felé igazodik az adott pillanatnyi helyzetükhöz, úgy ez a fajta igazodás kiterjedhet meleg párok felé is, hogy ott találkozzanak velük, ahol éppen vannak, és abban a helyzetükben segítsék őket Isten (leg)jobbja felé;
  5. „Kizáró magatartás”: nem lehet tagja a gyülekezetnek egy magát homoszexuálisnak valló személy, még ha cölibátusban él sem (5a), vagy csak akkor, ha cölibátusi fogadalmat tesz, azaz nem éli meg homoszexualitását a gyakorlatban (5b);
  6. „Normatív újragondolás”: néhány gyülekezet, megvizsgálva a bibliai tanításokat, a tradíciót és a jelenkori valóságot, arra a következtetésre jut, hogy az Egyháznak újra kell gondolnia a „csak heteroszexuális” etikai véleményét.

Úgy gondolom, hogy Gushee felsorolásában egyrészt lehet átfedés a különböző pontok között, másrészt egy-kettő inkább struccpolitikára emlékeztet, mint bármiféle valós és fenntartható megoldásra (még ha vannak is bennük megfontolandó szempontok). Gushee szerint is az 1-4 opciók problémásak, mert nyitva hagynak számos kérdést, ami előbb-utóbb a felszínre tör. A valódi átgondolt opciókat az 5-ös (5a, 5b) és 6-os pontok jelentik. Az 5a pont (teljes elutasítás) Gushee meglátása szerint nem kompatibilis Jézus tanításával és inkább tükrözi Jézus ellenségeinek hozzáállását, mint az Övét. (Ebben egyébként sokan a tradicionális nézet vallói közül is egyetértenek vele. Én is.) Az 5b és a 6-os pont között van a legélesebb vízválasztó, és egyben ez jelenti a végső nagy útelágazást ebben a kérdésben.

Nyilván vannak, akik az 5b pontig hajlandóak csak elmenni ezen az úton, amit Gushee meg is ért, ám néhány gyakorlati kéréssel fordul hozzájuk, amiket a következő bejegyzésben fogok ismertetni.

(Folytatás)

Útelágazódások

fork-32601_640Az előző bejegyzésem folytatásaként először szeretném ismertetni a Gushee könyvében felvázolt első fő útelágazódást, mellyel szembe találja magát minden hívő, aki komolyan végig akarja gondolni, hogy mit is kezdjen a homoszexualitás kérdéskörével. Ahogy írtam, ezzel mindenkinek előbb-utóbb foglalkoznia kell, így remélem, használható támpontokat nyújtanak Gushee gondolatai.

Szexuális orientáció

A tradicionális és évezredeken át tartott egyházi szexuáletikai tanítás heteroszexuális, miszerint két élesen elválasztható nem létezik, és szexuális kapcsolat csakis e két ellenkező nem között engedhető meg. Az elmúlt évtizedek tudományos felfedezései, illetve egyének saját tapasztalatai és beszámolói szerint azonban, az emberi társadalmakban léteznek olyan nők és férfiak, akik érzelmileg és szexuálisan állandósultan csak a saját nemükhöz vonzódnak, vagy mindkét nemhez, illetve nemi identitásukkal kapcsolatba bizonytalanok. Ezek az emberek a legfrissebb kutatások szerint a népesség 3,4-5%-át teszik ki (amerikai adat). Lehet vitatkozni az arányokon, arról azonban már széles körben elterjedt tudományos egyetértés van, hogy a szexuális orientáció létezik, és döntő mértékben biológiai okokra vezethető vissza. Ahogy az emberek többsége jobbkezesként születik, ám vannak balkezesek is, úgy vannak emberek, akiknek szexuális orientációja különbözik a többségétől, és a saját nemükhöz vonzódnak érzelmileg és szexuálisan.

Ráadásul ez a szexuális orientáció hosszútávon és valóságosan nem megváltoztatható. Sokáig a keresztények első reakciója az volt a “torzult” szexuális orientációval rendelkező emberek “helyreállítására”, hogy különböző terápiákkal, módszerekkel (imával, megtéréssel, lelki gyakorlatokkal, stb.) igyekeztek nemi identitásukban megerősíteni őket és ily módon megváltoztatni szexuális orientációjukat. Ennek zászlóvivője volt az Exodus International nevű szervezet, ami 1976. óta igyekezett ebben segédkezni, ám 2013-ban bezárta kapuit nem kis visszhangot kiváltva, ugyanis akkori elnöke egy nyílt levélben kért bocsánatot azoktól a melegektől, akik felé szolgáltak, és hamis reményként szexuális orientációjuk megváltozását ígérték nekik. Egy évvel korábban azt kellett elismernie, hogy az esetek 99,9%-ban nem sikerült a szexuális orientáció megváltoztatása. Az ez irányú szekuláris klinikai próbálkozások is eredménytelennek bizonyultak, sőt mára már egyenesen pszichológiailag károsnak ítélnek minden olyan terápiát és törekvést, amely az egyén szexuális orientációjának megváltoztatását tűzte ki célul, olyannyira, hogy egyes amerikai államokban ennek törvényszintű tiltását fontolgatják.

Az első útelágazás tehát itt áll előttünk: hajlandóak vagyunk-e elfogadni sokak beszámolóját, a pszichológiai kutatási eredményeket és klinikai konklúziókat, miszerint vannak emberek, akik születésüktől fogva, önhibájukon kívül és megváltoztathatatlanul a saját nemükhöz vonzódnak, és hajlandóak vagyunk-e gondolkodásmódunkat és szolgálatunkat ehhez a fejleményhez idomítani?

Köztünk vannak

A másik, az előzőhöz szorosan kapcsolódó kérdés, hogy felfogjuk-e, hogy ezek közül az emberek közül sokan ott ülnek templomainkban, gyülekezeteinkben, tele belső vívódással, önvádlással és öngyűlölettel, illetve vannak köztük, akik bár gyülekezeteinktől már távol tartják magukat a sok fájdalom miatt, amit retorikánkkal és hozzáállásunkkal okoztunk nekik, de szívükben valódi hit és szeretet él Isten felé, és egy mély vágy, hogy hitüket közösségben is megélhessék? Otthonra találhatnak-e ezek a testvéreink közösségeinkben, vagy folyamatos támadás, félreértés és megbélyegzés céltáblái? Alkalmasak és hajlandóak vagyunk-e Krisztus elfogadó és gyógyító szeretét közvetíteni ezen testvéreink felé, vagy a világban tapasztaltnál is bántóbb és mérgezőbb gyűlölet forrásai vagyunk számukra? Fontos kérdések ezek, és a következő bejegyzésben igyekszem bemutatni Gushee gondolatait, hogy milyen módon próbálnak megbirkózni gyülekezetek azzal a helyzettel, mikor közösségükbe betoppan egy meleg, Istent kereső ember, vagy gyülekezetük egy tagjáról derül ki, hogy homoszexuális.

(Folytatás)

Meggondolni magunkat

51WDSZ3StJL._BO2,204,203,200_PIsitb-sticker-v3-big,TopRight,0,-55_SX278_SY278_PIkin4,BottomRight,1,22_AA300_SH20_OU01_Miután különös érzékkel sikerült sokakat elidegeníteni magamtól és a blogomtól a bibliai tévedhetetlenség kérdéskörével, ideje, hogy visszatérjek egy olyan témához, ami jelenleg a legmegosztóbb a kereszténység berkein belül, és a leghevesebb indulatokat váltja ki úgy általában mindenkiből. Igen, már megint a homoszexualitásról fogok írni. Ez van. Nem azért csinálom ezt, hogy botrányt keltsek, hanem mert ez a téma egyre sürgetőbben aktuálissá válik nem csak elméleti, hanem nagyon is gyakorlati szinten. Amerikában már látjuk ezt, és meglátásom szerint maximum 20 éven belül (de inkább 10) minden kereszténynek állást kell foglalnia a témában valamilyen módon, ugyanis látásmódjának valódi, gyakorlati (és akár jogi!) következményei lesznek életére nézve. Minden kereszténynek.

Ami újabb okot adott, hogy erről a témáról írjak, az egy olyan érdekes és friss fejlemény, ami eléggé a radar alatt maradt, ám szerintem nagy jelentőséggel bír. Az történt ugyanis, hogy az egyik legelismertebb evangéliumi etikus (<– ez egy főnév ebben az esetben, és nem összekeverendő a patikussal), David P. Gushee írt egy könyvet (Changing Our Mind), melyben a LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) keresztények teljes be- és elfogadására buzdítja (hehe) a keresztényeket. A magyar viszonyokat ismerve attól tartok, hogy ettől a ponttól gyakorlatilag már csak én olvasom ezt a bejegyzést, hiszen még ha az LMBT rövidítést sokan hajlandóak is kibetűzni, az LMBT és keresztény szavak egy mondatba helyezésével a keresztények nagy részénél már kivertem a biztosítékot. Azért remélem, hogy fogukat összeszorítva toleránsabb testvéreim tovább olvasnak, ugyanis egy nagyszerű könyvről van szó, mely rendkívül óvatosan és tisztelettudóan közelíti meg a témát, tisztában lévén annak súlyával és teológiai kihívásaival. A könyv érdekességéhez az is hozzátesz, hogy Gushee nem sokkal korábban egyik legjelentősebb etikai könyvében (Kingdom Ethics) – ami a Christianity Today Book of the Year díját is elnyerte annak idején – még más véleményen volt a témában, igaz, csak pár oldal erejéig foglalkozott vele. Egészen friss fordulatról van tehát szó, ám annál határozottabbról.

A könyv rövid, fókuszált, jól átgondolt és logikus fejezeteivel könnyen érthetővé teszi magát, és lépésről lépésre viszi az olvasót ebben az etikailag és teológiailag korántsem egyszerűen navigálható témában. Gushee meghatároz bizonyos útelágazódásokat (nehéz szó), melyeknél az ebben a témában gondolkodó keresztényeknek dönteniük kell, hogy merre tovább. Vannak, akik már az első útelágazódásnál elutasító döntést hoznak, mások hajlandóak tovább menni, és lesznek, akik a végső elágazódásnál arra a következtetésre jutnak, hogy az az etikus és Isten szemében helyes dolog, hogy teljesen befogadjuk a meleg keresztényeket és engedjük nekik, hogy teljes értékű polgárai legyenek Isten országának és gyülekezeteinknek, és előttük is megnyissuk a házasság szent intézményét, ugyanúgy, mint heteroszexuális testvéreink előtt. Ezekkel az erkölcsi döntéshelyzetekkel fogok majd részletesebben foglalkozni az elkövetkező bejegyzésekben. Előtte azonban felmerül a kérdés, hogy mi okozta Gushee életében ezt a pálfordulást?

Gushee mindig is elítélte bármely kisebbséggel szembeni tettleges vagy akár csak verbális erőszakot, így mindig etikátlannak és Krisztussal ellenkezőnek találta bizonyos keresztények melegek elleni indulatos és szeretetlen megnyilvánulásait, azonban határozott konzervatív véleménye volt a témában. Korábban nem foglalkozott mélységében a kérdéssel (nem ez volt a szakterülete), ám amikor különböző külső körülmények hatására személyesen megismerkedett meleg keresztényekkel, el kellett töprengenie gondolkodása és álláspontja helyességéről. Ezek között az emberek között sokan cölibátusban éltek és azt tartották követendőnek, mások elkötelezett monogám kapcsolatban éltek, ám mindegyikőjükre jellemző volt Isten őszinte szeretete, és nagyon sokszor egy nagyon is konzervatív meggyőződés egyéb erkölcsi kérdésekben. Maguk is küszködtek hitükkel, bibliaértelmezésükkel, saját identitásukkal és nemi orientációjukkal, és Gushee őszinte párbeszédbe bocsátkozott velük, hogy jobban megismerje és megértse őket. Ennek a folyamatnak a része volt az is, hogy húga 2008-ban – öngyilkossági kísérletek és kórházban kezelt depresszió után – comingout-olt (van erre valamilyen magyar kifejezés, vagy én találjak ki??). Nyilván a személyes érintettség miatt sokak szemében Gushee igazságkeresése elveszti hitelességét, ám szerintem meg pont a testközeli tapasztalat az, ami hitelt ad szavainak, így ugyanis nem biztonságos, steril távolságból vizsgálja a kérdést, hanem tisztában lévén azzal, hogy a keresztények hozzáállása és tanítása milyen kézzelfogható és húsba-vágó hatással van őszinte, Istent kereső és szerető emberekre.

Az ismeretlen megismerése tehát, ami Gushee-t komolyan elgondolkoztatta, és valami hasonlót élt át, amit Péter az ApCsel 10-ben, mikor megszokott életéből kimozdulva egy pogány házában találta magát, miután megértette, hogy ne nevezzen senkit és semmit tisztátalannak, amit Isten megtisztított. Péter tapasztalata mindennek ellentmondott, amit addig hitt és tudott, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy drámai módon megváltoztassa véleményét, amikor Isten szétrobbantotta addigi isten- és világképének korlátait. Gushee valami hasonlóról számol be, ahogy hajlandó volt beszélgetésbe bocsátkozni meleg keresztényekkel, és tanújává vált Isten nyilvánvaló munkájának életükben – melegségüktől teljesen függetlenül. Ez a felismerés és megismerés indította el azon az úton, hogy felülvizsgálja korábbi felfogását a Biblia azon szakaszaival kapcsolatban, melyek gyakran kerülnek elő a homoszexualitásról folyó viták kapcsán. Ezeket megvizsgálva, majd a különböző értelmezések hatásait látva jutott arra a következtetésre, hogy helytelen elutasítani az életre-szóló, kölcsönös szereteten alapuló, monogám homoszexuális kapcsolatban élő keresztények házasság iránti igényét, és teljes értékű, egyenlő keresztényekként be kell őket fogadni Isten Egyházába.

A következő bejegyzésekben ezzel a könyvvel fogok részletesebben foglalkozni, és tudom, nagy a kísértés, hogy legyintsünk a témára, kérem kedves olvasóimat, hogy adjanak esélyt mások véleményének megismerésére, és jöjjenek velem erre a kis utazásra!

(Folytatás)

Isten és az emberiség

Az ember erkölcsi fejlődése.001

Az ember erkölcsi fejlődése. Klikkre megnő!

Az előző írásaim és az olvasott könyvek, megismert gondolatok folyományaként egy olyan globális történelemfelfogás csapódott le bennem, amiről egy ábrát is készítettem, egyrészt, hogy magam számára is áttekinthető lehessen, másrészt, hogy érthetőbbé tehessem magam, ahogy a híres mondás is mondja: “Egy jó ábra többet mond száz rossz blogbejegyzésnél!”. (Figyelem! Ez egy work in progress, folyamatosan tökéletesítgetem, alakítgatom, de nagyjából összefoglalja, ahogy jelenleg látom a dolgokat.)

Most tessék rábökni az ábrára és elmagyarázom, mire is gondolok. (Ki is lehet nyomtatni, bekeretezni, illetve kívülről megtanulni, úgyis ez fogja meghatározni az emberiség filozófiai/etikai/erkölcsi gondolkodását az elkövetkező évtizedekben, évszázadokban. :) )

Az ábra a történelem vonalán mutatja be az emberiség erkölcsi, etikai fejlődését. Felfogásom és hitem szerint Isten az abszolút erkölcsösség és etikai csúcs (aka szeretet), sőt Ő maga a Való(igaz)ság, ezért az emberiség fejlődése párhuzamban van az istenismeretével, mivel az a szeretetben és valóságismeretben való fejlődést jelenti. Ez nem feltétlenül jelent egy tudatos istenismeretet, egyszerűen az isteni természethez (szeretet)  és a valósághoz való közelebb jutást jelenti. Ábrám ennek a folyamatnak a bibliai narratívában megjelenő metszetét mutatja be, azonban hiszem, hogy Isten munkája a világban nem korlátozódik a Bibliára vagy a bibliai történetre, ám mégis ez a legjelentősebb eszköz, melyen keresztül Isten az emberiség “fejlesztését”, Önmagához (a szeretethez és való(igaz)sághoz) igazítását elvégzi. (Fontos még azt is megjegyeznem, hogy itt nem a megváltás személyes szinten megjelenő történetét mutatom be, ami amúgy része ennek a nagy történetnek, ám bizonyos értelemben azon felülemelkedik. Ez egy nagyglobál Isten vs. emberiség pikcsör.)

Isteni vonzerő

Isten sokszor és sokféleképpen hatást gyakorolt az emberiségre az ősatyáktól napjainkig, leereszkedve szintjükre, emelve őket Önmagához. Az Ószövetségben kétségkívül a mózesi Törvény volt az, ami legnagyobbat dobott ezen a fejlődésen, de az egész ószövetségi időszakban bírák és próféták által növekedett az istenismeret. Ebben az időszakban, és később is, nagy távolság volt a valóság és a valóságfelfogás, Isten és az emberiség istenképe között, ami még ma sem tűnt el, sőt a mindenség egybeszerkesztéséig nem is fog soha teljesen eltűnni. Addig is tükör által homályosan látunk, részleges az ismeretünk, de ez nem jelenti, hogy bizonyos témákban nem lát(hat)unk tisztábban.

Kétségkívül a legjelentősebb esemény a világtörténelemben az volt, hogy az isteni valóság és szeretet lejött a földre: Isten testté lett. Krisztus személyében összeért a menny és a föld, és Krisztus egy olyan forradalmi és megdöbbentő képviselője volt a szeretetnek, könyörületnek, empátiának, befogadásnak, stb., ami ma is inspiráló és életet megváltoztató hatással van az emberiségre. Korától és kultúrájától annyira elütött Krisztus isteni személye, hogy az be sem tudta fogadni: ellenségei megölették, sőt még tanítványai is sokszor csak üres tekintettel pislogtak, amikor megpróbálták felfogni Őt. Krisztus természete és tanítása nyílegyenes irányát szabta meg az erkölcsről és etikáról alkotott elképzeléseinknek, melynek végcélja Isten természete (a tökéletes szeretet) és a Valóság (aki Ő maga). Krisztus eljövetele és tanítása óriásit dobott az emberiség etikai, erkölcsi fejlettségén és istenképén. Azonban távozásakor, a dolgok fejlődése lelassult, mint egy száguldó autó, ami a kavicságyba hajt: az Újszövetség lejegyzői messze felülmúlták az Ószövetség etikai szintjét, ám nem tudták levetkőzni koruk sajátosságait és gondolkodásuk téridőbe zártságát. Ezért a kánon lezárásakor a bibliai narratíva lezárult, így az általa elért erkölcsi tanítás “belefagyott” a 2-3. századba. Azonban az emberiség történelmének itt nem lett vége.

Krisztuson innen és túl

Az emberiség fejlődésének, és az istenismeretben való növekedésének sem lett ezzel vége. Isten végső szava Jézus, és bár Ő már fizikailag nincs közöttünk, tanítása az erkölcsiségnek egy olyan irányát szabta meg, ami ma is felülmúlja az emberi elképzeléseket, és amely kell, hogy befolyásolja erkölcsi döntéseinket. Krisztus erőszak-ellenessége, empátiája, befogadó természete, irgalma és könyörülete ma is tanít minket. Ahogy a valóságról alkotott felfogásunk növekszik (melynek a tudomány az egyik legfőbb motorja, amely hitem szerint nem ellensége, hanem eszköze Istennek) újabb és újabb erkölcsi vagy tudományos dilemmával kell, hogy szembenézzünk, melyekre a Biblia nem, vagy nem kielégítő ismeretek alapján ad választ, mivel lejegyzői egy letűnt kor világlátása és valóságismerete alapján fogalmazták meg gondolataikat. Ez történt a heliocentrikus világkép felfedezésekor, vagy pl. a rabszolgatartás kérdése kapcsán. A bibliai kijelentések, amelyek befagytak a 2-3. évszázadba, és az új tudományos vagy erkölcsi felfedezések, fejlemények között olyan távolság feszült, amit valahogy fel kellett oldani. Sajnos szinte minden alkalommal hosszú időbe és sok szükségtelen szenvedésbe telt, míg az Egyház kész volt változtatni álláspontján. Ez a késlekedés egyrészt abból fakadt, hogy dogmatikusan ragaszkodtak olyan bibliaértelmezéshez, melynek alapja a Bibliának egy letűnt korban lejegyzett és azóta meghaladott szakasza volt, ami ráadásul a központi és lényegi üzenetet nem érintette (ez főként a tudományos kihívásokra volt jellemző), másrészről nem vették figyelembe a krisztusi tanítás erkölcsi irányát, amikor inkább ragaszkodtak a Betűhöz és annak általuk vélt jelentéséhez, mint a krisztusi könyörülethez, erőszak-ellenességhez, be- és elfogadó szeretethez, stb. (lásd rabszolgatartás). Ugyanezt a hibát az Egyház és a hívők újra és újra elkövették, lásd keresztes hadjáratok, vallási fanatizmus egyéb formái, faji és nemi diszkrimináció, a politikával való összefonódás különböző megnyilvánulásai, stb. A mából nézve persze felfoghatatlan, hogy hogyan lehetett partnere, sőt kezdeményezője ezeknek a dolgoknak az az Egyház, aki azt a Krisztust “követi”, akinek tanítása szöges ellentétben áll Egyháza tetteivel. Sokszor az Egyház ezen magatartása miatt rengetegen elfordultak tőle és maró kritikával illeték (főleg a felvilágosodás óta), ráadásul sokan ezek közül az emberek közül közelebb álltak a krisztusi erkölcsi mintához, mint az Ő “követői”. Ezért van az, hogy pl. a felvilágosodás gyümölcseként megfogalmazott emberi jogok, a mai korban természetesnek vett liberális (!) garanciák jobban tükrözik Krisztus szellemiségét, mint sok egyházi dogma és tanítás. A helyzet tehát az, hogy a Krisztus utáni történelem sajnálatos tanulsága, hogy Krisztus szellemisége sokszor ugyanúgy egy vallási (ez esetben keresztény!) rendszer ellenében jutott érvényre, mint ahogy Jézus saját korában a vallási berendezkedés ellen kellett, hogy meghatározza Önmagát. Az emberiség tehát Krisztus óta is fejlődött, és közelebb került a krisztusi tanítás irányához, ám sokszor nem Krisztus “hivatalos képviselőinek” hatására, hanem ellenére.

A mai korban is szembenézünk új kihívásokkal és kérdésekkel, akár az erkölcs (pl. szexuális orientáció, melegjogok, nemi egyenlőség), akár a tudomány  (pl. evolúcióelmélet) területén. Vajon tűzön-vízen át ragaszkodunk az általunk kényelmesen és kihívásmentesen berendezett világképhez, még ha az ellent is mond a tudománynak vagy a józan észnek, csak azért, hogy igazunkhoz ragaszkodjunk? Vajon sikerül-e felülemelkednünk a Törvény Betűjén, ha azt fedezzük fel, hogy az ahhoz való ragaszkodás káros embertársainkra nézve, és ellentmond a szeretet diktálásának? Nem fogjuk magunkat mi is a valóság rosszabbik oldalán találni Krisztus ellenében?

A kérdés az (és én kérek elnézést a kliséért), hogy vajon mit tenne Jézus?

A Biblia és én

7108758079_cd2c0089aa_h“… A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet.” Préd 12:12b (UFO)

Szeretném hát összegezni, hogy a sok fárasztó gondolkodás és olvasás után, hol is jutott nyugvópontra bennem ez a kérdés a dolgok mai állása szerint.

Hiszem, hogy a Biblia Isten ihletett kijelentése, melynek létrejöttében Ő aktív kezdeményező szerepet játszott, s melynek legfőbb célja megismertetni Önmagát és az üdvösség útját Jézus Krisztusban. A Biblia alapüzenete a Jézus Krisztusban adatott megváltás, amelyet hatékonyan, mindenki által könnyen érthetően közvetít. Emellett hasznos, hogy tanítson, kiigazítson, jobbá és érettebbé tegyen minket, és jó cselekedetekre sarkalljon. Hiszem azt is, mert bízok Isten jóságában és gondviselésében, hogy Isten felügyelte a Biblia kanonizációját, és az a Biblia, amivel ma rendelkezünk, az Isten által adatott és jóváhagyott Szentírás.

Hiszem, hogy a Biblia tökéletes abban, ami, ez a tökéletesség azonban nem jelent tévedhetetlenséget abból a szempontból, hogy minden szava és állítása örökérvényű történelmi, tudományos vagy erkölcsi-etikai tény. A Biblia tökéletes és hiteles abban, hogy bemutatja, ahogy Isten a történelem színpadán megismerteti Önmagát az emberiséggel. A Bibliában bemutatott, az emberekben a történelem bizonyos pontjain fellelhető istenkép és világfelfogás azonban sosem független az adott kor sajátosságaitól, erkölcsi, etikai, szociális fejlettségétől, történelmi és tudományos ismereteitől, ezért soha nem ad teljes és tökéletes képet Istenről és a Való(igaz)ságról. Isten nagyobb, felfoghatatlanabb és minden szempontból messzemenőkig kitűnőbb, mint ahogy azt egy emberi elme, könyv vagy műalkotás pontosan és mindent kimerítően be tudna mutatni. Hiszem, hogy a legteljesebb és legtökéletesebb kifejeződése Isten természetének Jézus Krisztus személyében adatott. Ő az Örökkévaló Isten képmása, visszatükröződése, emberi nyelven való kifejeződése. Jézus Krisztusban minden benne volt Istenből, ami egy emberi testbe belefér, ami az ember számára Istenből felfogható, és ami istenismeretre az embernek földi élete során szüksége van. Azonban még Jézus személye is korlátozott szinten mutatta be Istent, akit az egek egei sem tudnak befogadni, ám Jézus “a legtöbb, mi adható” nekünk, halandóknak. Emellett azonban még az Újszövetség szerzői sem voltak mentesek téridő korlátaik sajátosságaitól, így feljegyzéseik és írásaik ugyancsak magukon viselik ennek bélyegét.

Néhány hasonlattal szeretném illusztrálni a fentieket, mielőtt továbblépek. A Biblia könyvei és elbeszélései olyanok, mint az időkapszulák. Ezek lényege, hogy bemutassák a jövő nemzedékek számára, mit jelentett abban a korban élni: betekintést nyújtanak jelenükre, múltfelfogásukra és jövőképükre is. Néhány évtized vagy évszázad után kinyitni ezeket egészen fantasztikus, ám sokszor megmosolyogtató élmény, hiszen jövőképüket és történelemlátásukat az új információk fényében a kor meghaladta. Ebből a szempontból a Biblia időkapszulái elképesztő precizitással mutatnak be örökérvényű igazságokat, hiszen Isten által ihletettek, de nem mentesek a fent említett emberi tényezőktől.

Az Isteni ihletettségen töprengve jutott eszembe egy másik hasonlat is. Az ihletést másképp lehelésnek is lehet fordítani, és biztosan sokunkkal megesett már, hogy rálehelt egy üvegre. A pára, ami az üvegen lecsapódik, belőlünk származik, de már nem mentes az ott megtalálható kosztól, szennyeződéstől. Talán az is megesett már velünk, hogy olyan helyre leheltünk, ahova korábban valaki ujjaival valamit írt vagy rajzolt. Ez a rajz azonban nem volt látható, míg rá nem leheltünk, és magunk is meglepődve fedeztük fel a mintát. Isten leheletének lecsapódása sohasem volt mentes az adott kor “szennyeződéseitől” illetve az elmékbe vésett berögződésektől. Lehelete mindig emberi, tökéletlen felületekre csapódott. Az általa küldött ihletés átformálta és közelebb vitte önmagához a címzetteket, de hatása nem volt azonnali.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Minden témában és kérdésben elsőbbséget élvez számomra Isten kijelentett szava. Kutatom, imádkozó szívvel tanulmányozom, a mélyére ások, töprengek rajta és Szerzőjével folyamatosan konzultálok. Bibliaértelmezésem ebből a szempontból alapvetően konzervatív. Azonban nem ijedek meg, ha új, meggyőző és megbízhatónak ítélt információk fényében valamely bibliaértelmezésemet vagy akár a Biblia bizonyos – a lényegi üzenetet nem érintő! – kijelentéseit kihívások érik. Megvizsgálom és szükség szerint revideálom nézeteimet, ami azt is jelentheti, hogy bizonyos dolgokat áthelyezek az emberi szerzőség által befolyásolt kategóriába, vagy hosszabb-rövidebb időre a “nem tudom” kategóriába teszek, és esetleg később – új információk fényében – újra előveszek.

Felmerülhet jogosan a kérdés, hogy mi alapján teszem ezt, illetve joggal érhet a vád, hogy emberi módon válogatok a nekem tetsző dolgok közül, mert viszket a fülem. Ezt megértem, így próbálok rá válaszolni.

Először is, a Biblia alapüzenete, mely a legfőbb hitvallásokban megfogalmazásra került, számomra kikezdhetetlen igazság, amit semmilyen új tény, felfedezés nem befolyásolhat, ugyanis az számomra hiten és nem ráción alapuló, megmagyarázhatatlan és bizonyítást nem igénylő belső meggyőződés és valóság. Számomra így áll össze a létezés értelme, hidegen hagynak az istenérvek (és nem is hiszek bennük), és meg sem próbálom hitem okát megmagyarázni. Hiszek és kész. Ezt nem tudja romba dönteni az sem, ha holnap UFÓ-k rohanják le a Földet, ha kiderül, hogy az evolúció igaz vagy hogy mégsem, ha sajtból van a Hold, stb. Akit ez megbotránkoztat, attól elnézést (sem) kérek. :)

Másodszor, igyekszem mindent Krisztus személyén keresztül vizsgálni, aki két fontos dolgot is mondott a témában. Egyrészt, hogy az Írás célja a szeretet, másrészt, hogy minden fát, a gyümölcséről ismerünk fel. Így, ha egy új erkölcsi dilemmával nézek szembe, meg kell vizsgálnom, hogy az adott helyzetben mit jelent szeretni, és meg kell vizsgálnom, hogy melyik oldalnak mi a gyümölcse. Ha fájdalmat és szenvedést okoz valami (pl. rabszolgaság), akkor ez alapján van valamilyen támpontom. Egyszerű dönteni? Nem, egy kicsit sem, erőfeszítést és küzdelmet jelent, de szükséges.

Harmadrészt, hiszem, hogy Isten Igéje a szívemben van Jézus személyében, és az a Szentlélek, akit Isten támogatóként, segítőként adott, elvezet a teljes igazságra, és eligazítást ad a 21. század dilemmáival kapcsolatban is. A mai evangéliumi világ ezt a szempontot a szubjektivitása miatt rendkívül módon hanyagolja, pedig a Biblia szerint bennünk Krisztus értelme van, és egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hogy a szívünkbe vésett törvény mit diktál nekünk. Hiszem, hogy ha imádságos szívvel, alázattal járunk Vele, akkor tanácsolni fog minket. Ahogy például Péterben a Törvénynek és bibliaértelmezésének ellentmondó tetteket és következtetéseket hozott létre Isten belső vezetése (látomás) és a külső tapasztalatai (a pogányok betöltekezése), mikor Kornéliusz házába tévedt őt is megdöbbentő módon. Ugyanez történt, amikor a jeruzsálemi zsinat úgy döntött – minden addigi isteni kijelentés dacára, ám az új fejlemények fényében –, hogy nem szükséges körülmetélkedni az Istennel való szövetségkötéshez.

Itt most újra abbahagyom, mert sok lesz, de holnap igyekszem folytatni.