Sokszínű tévedhetetlenség

UnknownAhogy jó régen ígértem, néhány szóban bemutatom a könyvet, amit elolvastam a bibliai tévedhetetlenség témájában. Sajnos csak angolul elérhető (és nem tudom, hogy magyar nyelven van-e jó könyv a témában), címe Five Views on Biblical Inerrancy. Öt szerző osztja meg látásmódját a témában egy-egy fejezetben, és minden ilyen fejezet után a többiek lehetőséget kaptak, hogy kommentálják az adott szerző esszéjét. Nagyon szimpatikus volt számomra ez a formátum, mert nem csak a különböző szerzők véleményét, hanem egymáshoz való viszonyukat is sikerült megismernem. A kötet szerkesztői azt kérték a szerzőktől, hogy egyrészt általánosságban, illetve a Chicago Statement on Biblical Inerrancy (CSBI) fényében osszák meg gondolataikat a bibliai tévedhetetlenség kapcsán, majd három bibliai dilemma kapcsán ültessék is gyakorlatba látásmódjukat. A három dilemma 1) Jerikó városának ostroma a legmodernebb régészeti eredmények fényében, 2) Pál apostol megtérésének ellentmondó beszámolói az ApCselben, illetve 3) Izrael honfoglalásakor adott isteni parancs a terület lakóinak kiirtására Jézus erőszakot elutasító erkölcsi tanítása fényében (ld. “szeresd ellenségedet”).

Minden szerző egészen egyedi módon áll hozzá a kérdéshez, és meg sem kísérlem összefoglalni írásaikat, csupán néhány számomra érdekeset emelnék ki. Al Mohler képviseli a legkonzervatívabb nézetet az öt szerző közül, hevesen védelmébe véve a CSBI-t, már-már túlzásokba esve. Egy kicsit olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy szinte szentírásként tekint erre az emberi dokumentumra, és gyakorlatilag az alapján ítéli meg mások evangéliumi hitének valódiságát, hogy hogyan viszonyul a CSBI-hez. Mohler ki is mondja, hogy a CSBI-ben megfogalmazott bibliai tévedhetetlenség olyan sarokköve az evangéliumi gondolkodásmódnak, hogy maga az isteni örömüzenet forog kockán, ha azt nem védjük meg minden támadással szemben. Axiómaszinten kezeli a kérdést: a Biblia tévedhetetlen minden tekintetben (történelmi, tudományos tekintetben is), és aki nem ért vele (mármint a Bibliával) egyet, az téved. Sajnos ennél többre nem telik Mohlertől, sem érvekkel (akár bibliai) nem támasztja alá mondanivalóját különösebben, illetve egybemossa a Bibliát annak értelmezésével, márpedig a kettő nem ugyanaz. Őszintén szólva Mohler ezzel az esszéjével (sem) lopta be magát a szívembe, sokkal inkább érzem őt ezek után egy elvakult hitvédőnek, aki mindenáron védi saját táborát, mint nyitott vitapartnernek, aki érvekkel operál. De lehet, hogy csak egy rossz pillanatában kaptam el.

A nézetek másik extrém oldalán található John R. Franke, aki bár nem utasítja el a tévedhetetlenség tanát, azonban olyan módon fogalmazza át azt, hogy a végére már teljesen lényegtelen, hogy az helyes-e. Franke szerint a Biblia annyiféle kultúrát és nézőpontot képvisel, hogy bármely tételes teológia kialakítására való törekvés tévedés, hiszen pont ettől a pluralitástól fosztaná azt meg. Szerinte minden korban és kultúrában egyedileg kell megfogalmazni az igazságot, mert csak így tudjuk a Biblia pluralitását visszaadni. Vagy valami ilyesmi. Őszintén szólva nem pontosan értem, hogy gyakorlatban hogyan is kellene értelmeznem Franke gondolatmenetét, egy kicsit attól tartok, ő sem, ahogy azt mások is a szemére vetik.

Peter Enns az, aki bátran kijelenti, hogy véleménye szerint a biblia tévedhetetlensége és annak a CSBI-ben való megfogalmazása idejétmúlt, és nagyobb terhet jelent, mint hasznot. Ószövetségre specializálódott bibliatudósként meglepő őszinteséggel ír pl. Jerikó ostroma kapcsán, hogy a modern régészeti konszenzus alapján egészen biztosra vehető, hogy történelmileg nem úgy vagy nem akkor (ennek kisebb a valószínűsége) történtek az események, ahogy a Biblia arról beszámol. Nem rejti véka alá, hogy a teremtéstörténet, az özönvíz, de még az egyiptomi szabadulás és a kánaáni honfoglalás feljegyzéseire is valós eseményeken alapuló, ám mitikus köntösbe öltöztetett történetírásként tekint, melyeket nem szabad történelmileg vagy tudományosan szószerint értelmezni. Enns ehelyett egy “inkarnációs” bibliamodellt javasol, ami alatt azt érti, hogy ahogyan Jézus eljövetelekor az Ige Jézusban teljesen isteni, ám teljesen emberi módon is testté lett, úgy az írott Ige is teljesen isteni, ám egyúttal emberi könyv is. Ahogy Jézus egy első századi zsidó fiatalemberként öltött testet, annak minden kulturális, vallási és társadalmi vonzatával együtt, úgy az Isten által lehelt, ihletett Ige is olyan emberek által került leírásra, akik egy bizonyos korban és kultúrában éltek, bizonyos vélekedéssel rendelkeztek Istennel és a világgal kapcsolatban, sőt akár valamilyen emberi cél is vezérelte őket, mikor szavaikat papírra vetették. A Bibliának tehát van egy isteni és egy emberi oldala is, ezért tévedés lenne olyasvalamit számon kérni rajta, amit nem tud vagy akar adni, pl. tudományos vagy történelmi egzaktságot. Nem állítom, hogy Enns néhány gondolata ne keltett volna bennem ellenkezést, de mégis messze ő miatta örültem, hogy ezt a kötetet a kezembe vettem. Bár nem ilyen részletesen átgondolva, ám én is valahol itt tartok gondolkodásmódomban a Bibliával kapcsolatban. Annyira megörültem, hogy felfedeztem Enns-t, hogy meg is vettem egy másik könyvét, amiről ugyancsak írok talán nemsokára.

Összefoglalva nagyon hasznos, helyenként vicces, alkalmanként kicsit száraz volt ez a könyv, ám jól bemutatta számomra, hogy mennyire sokszínűen lehet a Bibliára tekinteni. Aki valamire is tartja a Bibliát, annak úgy gondolom megkönnyebbülés az a tudat, hogy nem csak az a két út áll az ember előtt, hogy vagy szószerint értelmez mindent benne a maga sokszor véres és kegyetlennek tűnő valóságában, vagy az egészet elveti, és elmegy ateistának, hanem tekinthet erre a csodálatos könyvre úgy is, hogy közben nem szakítja szét fejét és lelkét a kognitív disszonancia. Persze ez a nehezebb út, ami több mentális energiát és mélyre ásást követel, de az igazság nagyon ritkán hever a felszínen.