Evolúcióm állomásai

darwin

Épp ma láttam pont egy ilyen matricát egy autón Lengyelországban. A vicc, hogy kettővel mellette pedig egy “Evolution” feliratú autó állt, én pedig a kettő között… Darwin üldöz!

Talán az előző, bevezető posztomban feltűnt, hogy a teista evolúcióról elég röviden írtam. Ez nem azért történt, mert nem találom érdekesnek az elméletet, ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy az egyik trend, ami tetten érhető az Egyház evangéliumi berkeiben, éppen ezzel kapcsolatos:  egyre többen törekednek kibékíteni hitüket a tudomány mai állásával és állításaival, több-kevesebb sikerrel. Ha valaki nyomon követte Sytka kiváló – reményeim szerint nemsokára újrainduló – blogját az évek során, az nagyon sok remek írással találkozhatott Sytka olvasmányairól, gondolatairól, pro és kontra érvekről evolúció-IT-kreacionizmus témában. Egy épp a szemünk előtt kibontakozó elbeszélésben pedig egy biológus (Norbs) mondja el nekünk, miként vált névleges vallásosból hívővé, majd hívőből ateistává – melyben nem kis szerepe volt a természettudományok mélyebb megismerésének. (Amúgy le a kalappal előtte, hogy őszintén megosztja velünk történetét, ami reményeim szerint nem ezzel az állomással ér véget!)

A történelmi egyházak gyakorlatilag már nem kérdőjelezik meg az evolúció elméletét, és egyre több evangéliumi hátterű keresztény számára tűnik a tudomány sok állítása logikusnak, helytállónak. Ha nem is ugranak egyből fejest az evolúció őslevesébe, de többekben felmerül a kérdés: tulajdonképpen mi a baj az evolúció elméletével, ami ilyen zsigeri ellenállást vált ki sok hívőben? Velem is ez történt.

Emlékszem, mikor friss, néhány hetes hívőként egyszer csak rácsodálkoztam a teremtett világra, és rájöttem, hogy valóban az: teremtett. A természet szépsége a Teremtő ujjlenyomatait hordozza magán, ez nem csak úgy minden ok nélkül jött létre, hanem Isten alkotta meg. (A pókokkal mondjuk azóta sem békültem ki, meg úgy általában az ízeltlábúakkal, de erről most inkább nem írnék.) Mivel ateista neveltetésben részesültem, ez számomra egy nagy felismerés volt, és onnantól számomra nem volt kérdés, hogy a teremtett világ mögött egy Teremtő áll: kreacionista lettem. Ez nem egy intellektuális folyamat eredménye volt, sokkal inkább egy szellemi élmény: megnyílt a szemem valamire, amit addig nem láttam. A gyülekezeti környezet, amiben hívőként szocializálódtam, nem bolygatta különösebben a témát, hiszen minden szépen meg volt írva, kérdésnek helye nem nagyon volt, igaz, igény sem volt igazán rá. Az evolúció elmélete ördöginek számított, melynek célja az emberek megtévesztése, mozgatórugója pedig az ember azon vágya, hogy számonkérés nélkül élhesse istentelen életét. Mivel a gyülekezetnek mindenre nagyjából kész válasza volt, kérdéseknek nem igazán volt helye (ebben és más témákban sem), hiszen minek kérdezősködni, ha már megvan a válasz?

Miután ebből a környezetből kiszakadtam (isteni segítséggel, de ez már egy másik téma…), egy csomó dolgot újra kellett gondolnom, hitemet az alapoktól kellett felépítenem. Ennek az egyik felszabadító következménye az lett, hogy mertem kérdéseket feltenni és a kőbevésett dogmákat megkérdőjelezni (muszáj volt!). Kb. 3-4 évvel ezelőtt tettem fel magamban a fent már említett kérdést: tulajdonképpen mi a baj az evolúció elméletével? Miért ez a zsigeri ellenállás, már-már félelem vele kapcsolatban a hívőkben, gyülekezetekben? Mi történne a hitünkkel, ha végül kiderülne, hogy mégis igaz az evolúcióelmélet? Egyáltalán baj az, ha valaki hívőként hisz benne? Megmaradhat hívőnek? Illetve, miért ne maradhatna??

Kihívások

Amennyiben valaki el szeretné fogadni a tudomány állításait az élet eredetével kapcsolatban, lehet, hogy sok kérdésre megtalál egy bizonyos választ, azonban számos súlyos, új kérdést kap helyettük. Az első kérdés, kihívás és veszély, az nyilván az igeértelmezéssel kapcsolatos. A Biblia számos fejezetét (főleg az első néhányat, de akkor dobjuk már hozzá Noét is) újra kell értelmezni, hiszen a szó szerinti értelmezés többé már tarthatatlan. Mit értsek szó szerint és mit szimbolikusan? Rendben, nem hat nap, de Ádám és Éva létezett? Vagy sok Ádám és sok Éva létezett? Mi a helyzet a kígyóval? Mi a helyzet a bűnnel?? Az ember akkor csak egy állat? Mikortól lett több? Az evolúciós ösztönök Istentől származnak? Az a vérre menő versengés és szenvedés, amit az élővilágban láthatunk, az jó? És ekkor felmerül a legnagyobb probléma.

Haláli kérdés

Amennyiben az evolúcióelmélet igaz, az ember sok-sok millió évnyi mutáció és természetes kiválasztódás végeredményeként jött létre – és mindennek az előfeltétele: a halál. Ez az a pont, ahol én megakadtam (nem mintha a fenti kérdésekre választ tudtam volna adni). A Biblia egyértelmű kijelentése ugyanis, hogy a halál a bűn következménye, és nem volt része annak a világnak, amire Isten azt mondta, hogy “Igen jó.” Ha az evolúcióelmélet igaz, akkor Isten rábólintott és jónak ítélte, hogy az oroszlán széttépi az antilopot, pedig az antilop ezt valószínűleg máshogy gondolta, különben nem futott volna az oroszlán elől. Ráadásul tudjuk, hogy Krisztus áldozatának egyik érdeme, hogy az ember utolsó ellenségét, a halált, legyőzte. A halál meg fog halni a Jelenések könyve szerint. Az eljövendő országban nem lesz könny, szenvedés és halál.

Ebből a dilemmából csak egy kiút van: a halált sem szabad szó szerinti, fizikai halálként értelmezni, hanem az Istentől való elszakítottság szimbólumaként. Ami stimmelhet is, hiszen nem halt meg az első emberpár azonnal fizikailag, mikor szakított a fáról (szimbolikusan?). Ebben az esetben, merőben máshogy kell hozzáállnunk a fizikai halálhoz: ez az élet része, ami nem csak, nem szörnyű, hanem egyenesen jó, sőt, “igen jó”!

Készek vagyunk megfizetni ezt az árat? Én még nem. Túl sok mindent kellene feladnom ahhoz, hogy ezt a döntést meghozzam. Túl sok, túl drága dolgot.

A tudomány mai állása szerint

Biztos sokakban ott motoszkál már a kérdés: “Te, Balati, akkor te most mit hiszel valójában? Kinyögnéd végre? Meddig tartasz minket bizonytalanságban?” :)

Elmondom. Először is nem hiszem, hogy bűn az evolúcióban hinni. Nem hiszem, hogy az evolúció elmélete önmagában egy bűnös, ördögi csapda lenne. Nem hiszem, hogy ateistának vagy materialistának kellene lenni ahhoz, hogy valaki higgyen benne. Igaz, hogy sok ateista és materialista ember felhasználhatja, hogy ezzel takarózzon és a felelősség alól kibújjon (megjegyzem: nem minden ateista teszi ezt, sőt!), de ez nem az elmélet hibája, hanem az emberi szívé. Az elmélet önmagában nem ateista vagy materialista, hanem egy tudományos elmélet, egy eszköz, amit lehet jóra és rosszra is használni. Tehát: semmi gondom testvéremnek nevezni valakit, aki történetesen elfogadja az evolúcióelméletet.

Én magamban a következő módon tudom kibékíteni Isten Igéjét és a tudomány állításait. Ahogy Infa az egyik posztjában jól megragadta a lényeget: ha a tudomány őszinte önmagához és a világhoz, akkor minden kijelentését úgy kezdi, hogy “a tudomány mai állása szerint…”. Az őszinte tudós belátja, hogy állításait, megfigyeléseit az adott kor paradigmájában, az adott pillanatban rendelkezésre álló eszközökkel és az addig elért eredmények fényében tudja megfogalmazni. Számos alkalommal voltunk tanúi annak, hogy egy-egy felfedezés gyökeresen megváltoztatta az addigi elképzeléseket a világról. Számos olyan terület van, ahol a tudomány őszintén bevallja, hogy gyakorlatilag a sötétben tapogatózik. És itt nem csak a kvantumfizikára gondolok vagy a fekete lyukakra, hanem pl. máig sejtelmünk sincs, hogy miért ásítunk! Nem értjük pontosan a villámokat, nem tudjuk szimulálni a vízben, levegőben lévő turbulenciákat. Hosszasan sorolhatnám, hogy mennyi mindent nem értünk, nem csak mi, halandók, hanem szakképzett tudósok.

Én tehát a következő módon maradok meg a viszonylagos épelméjűség talaján hit-tudomány témában:

  1. Hiszek Istennek, hiszek a Bibliának. Ez nem azt jelenti, hogy mindig százszázalékosan értem és tudom, hogy mit, hogyan kell értelmeznem, de hiszek a Biblia isteni ihletettségében, és alázattal kérem Szerzőjét, hogy segítsen megértenem, hogy miről szól a Szentírás és miről nem, mi az üzenete és mi nem, mi a lényegi mondanivalója és mi nem.
  2. Elfogadom a tudomány mai állását. Ez nem azt jelenti, hogy minden állítását igaznak fogadom el, hanem azt, hogy tudomásul veszem, hogy a megfigyelt és általunk tudományosan felfogható dolgok ma mit állítanak. Nem okoskodom, nem ütöm orromat olyan dolgokba, melyet mélységében nem értek, nem érzem kötelességemnek, hogy kioktassam a tudományt a Bibliára hivatkozva.

Ez a két pont valamikor összeér, az igazság ugyanis abszolút. Lehet, hogy a tudomány segít majd jól értelmeznem Isten Igéjét, de az is lehet, hogy a tudomány tesz olyan felismeréseket, melyek térdet hajtanak az isteni Kijelentés előtt. Lehet, hogy ebből valami már az én életemben bekövetkezik, lehet, hogy nem.

Igyekszem tehát nyitott szívvel és elmével alázatban maradni, tudva, hogy mennyi mindent nem tudok: Istenről és a világmindenségről.